„Lassan mondom, hogy mindenki megértse: nem lesz gázár emelés” – visongta Lendvai Ildikó 2002-ben, aztán lett. Többször is. 8 év alatt a háromszorosára nőtt a lakossági gáz ára.
Karácsony Gergely nem tudja lassan mondani, erre a hadaróművész beszédtechnikája nem ad lehetőséget. Ám akárhogy is mondja, mégis tudható, hogy ha Isten csapásaként ők kerülnének hatalomra, olyan nagyszerű adóemelésekre és megszorításokra számíthatnánk, mint a rossz emlékű Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt. Nem mi mondjuk, maguk hirdetik.
Érdekes egy fajta a globalista. A magyar globalista pedig még inkább az. Szemrebbenés nélkül képes letagadni saját kijelentéseit, akkor is, ha az az előző mondatában hangzott el. Nem zavarják a tények – illetve nagyon is zavarják, ezért azokat nyugodt lélekkel mellőzi, vagy éppen tagadja. Diktatúrát emleget, miközben ezt szabadon, minden következmény nélkül teheti. Ugyebár ez jellemzi a kemény diktatúrákat, azaz a korlátlan szólásszabadság. A sajtó elnyomásáról, a sajtószabadság megszűnéséről papol – ezernyi ellenzéki médiájukban. A nemzet érdekének szolgálatáról szónokol – és ott árt nemzetének, ahol csak tud.
Karácsony jelölt-jelölt úr is ezt teszi. Eddigi áldásos tevékenységének hála a főváros élhetetlenné és járhatatlanná vált, hatalmas zöld törekvéseivel elérte, hogy Budapest levegője szennyezettebb, mint valaha, hogy „méhlegelőkké”változtatta a várost, ahol méhek ugyan nincsenek (egyetlen méhész sem vetemedne arra, hogy szennyezett növényekre eressze rá „legelni” a méheket, még akkor sem, ha a „legelőt” nem gaztenger, hanem virágerdő alkotná), de takarékossági okokból területkezelés sincs. A tisztább Budapestért mozgalom keretében hulladékgyűjtőket szereltetett le, nehogy az útpadka vagy járda helyett oda lehessen dobni a szemetet…
Most pedig – nem meglepő – bele hazudik a képünkbe. Azt állítja – kommentálva Rákay Philip és Giró-Szász András elemzését -, hogy a globalista oldal, hatalomra kerülése esetén, nem tervez adóemelést.
Nocsak! Jelölt-jelölt úr, már elfelejtette, hogy az ATV-ben 30 százalék körüli adókulcsot vizionált? Lassan mondja, hogy nem lesz adóemelés? Gyorsan viszont lesz? Legalább egyszer próbáljon nem ellent mondani önmagának. Dehogyis nem lesz adóemelés! És még mekkora! Csak úgy füstölne – ha hagynánk.
Érdemes végig nézni a már említett videót, ha sejteni akarjuk, mekkora adóterhekre, milyen visszaesésre számítsunk, ha netán globalista uralom alá kerülnénk. Isten, óvd meg ettől Magyarországot!
(Címkép forrás: YouTube/Patrióta)