Két rovarfaj, a cigánymoly és a cigányhangya nevét megváltoztatták Amerikában, mivel azok véleményük szerint sértőek.

Az Amerikai Rovartani Társaság döntése mögött az áll, hogy nem szeretnének rasszista jelzővel illetni egy rovart – számolt be a Noizz. Nem az első eset, hogy a rovartani szervezet ilyen okból megváltoztatta egy, sőt azonnal két állatfaj nevét. Eddig csak akkor került sor névváltoztatásra, ha kiderült, hogy tudományos szempontból nem pontos a meghatározás.

Michelle S. Smith, a szervezet elnöke szerint két ok is van a döntés mellett, egyrészt a cigány (gipsy angolul) szót már régóta kikérik maguknak a romák, másrészről senki nem szeretné, ha egy kártékony, invazív állatfajt neveznének el róla.

A rovartani társaság folyamatosan figyeli a gyakori rovarok neveit, hátha sértő vagy pontatlan valamelyik. Körülbelül 20 évvel ezelőtt a halak szakértői is átneveztek egy kopoltyúst zsidóhalról góliát sügérre.

A cigánymolyok kifejezetten kártékony állatok a hernyó állapotukban, egész erdőket tudnak levél mentesíteni, a társaság korábbi vezetője szerint. A nevüket a lárva állapotukban meglévő kis szőrös tasakjaikról kapták, amelyekkel mérföldeket tudnak repülni a széllel, ez a vándorlás pedig a cigányok életmódjához hasonlította őket. Egy másik lehetséges magyarázat a kifejlett lepkék színét veszi alapul, amely hasonlít a romák bőrszínéhez.

Természetesen fog kelleni egy új név ezeknek az állatoknak, ami egy több hónapos procedúra lehet. Amíg meg nem találják a helyes meghatározást, marad számukra a latin nevük, Lymantria dispar.

Forrás: Hüllő magazin

Forrás: Hüllő magazin

Nem tudom, hogy a sárgarigóra vagy a fehér gólyára, vagy Moby Dickre mikor kerül sor, de a szivárványos földi kígyó biztosan nincs veszélyben! Mondjuk elég primitív kígyó fajta állítólag, és egyelőre ritka, mint a (…) holló!

Forrás és kiemelt kép: Hungarofirst.hu