A parlamenten kívüli Most-Híd párt nem ért egyet a Kisebbségi Kulturális Alapról (KKA) szóló törvény előterjesztőinek szándékával, ahogy a jogszabály tartalmával sem, melyre úgy tekint, mint a kulturális autonómia megnyirbálására.

Sólymos László (képünkön), a Most-Híd párt elnöke ezért Zuzana Čaputová államfőhöz fordul.

A TASR hírügynökséget erről Magdeme Klára pártszóvivő tájékoztatta kedden. Sólymos azt kéri az államfőtől, hogy a törvényt utalja vissza a parlamentnek újratárgyalásra, hogy legalább utólag nyíljon tér a szélesebb társadalmi vitára a javaslattal kapcsolatban.

A Most-Híd szerint a javasolt módosítások egyenlőtlen feltételeket teremtenek a kultúra és a kreatív ipar szereplői számára. A párt azt is kifogásolja, hogy az üzleti vállalkozások teljes kizárásával a jogszabály azt az üzenetet közvetíti, hogy Szlovákiában úgy tekintenek a nemzeti kisebbségek kultúrájára, mint amely nem képes és nem alkalmas gazdasági értékeket létrehozni, és csak szűken értelmezett reprezentatív funkcióval rendelkezik.

A párt problémásnak tartja a jogalkotási eljárást is, amely mellőzte az előzetes szakmai és a társadalmi eszmecserét. A folyamatba nem vonták be a kisebbségi szervezeteket, a kormány illetékes tanácsadó szervét, a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottságot, ahogy a kisebbségi kormánybiztost sem. Az emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős parlamenti bizottság a javaslat tárgyalásakor nem volt határozatképes.

Szöveg és kép: Felvidek.ma