Ma immár hetedik alkalommal veszi kezdetét az “Egy vérből valók vagyunk” jótékonysági futás, amely a véradásra való buzdítás mellett a határon túli magyarokkal való összetartozásra is felhívja a figyelmet.

A célba érkezést követő napokon az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával a magyarfülpösi szórványkollégium fiataljainak szervez sportprogramokat.

„Dobog a szíved? Van két lábad? Észrevetted, hogy rajtad kívül mások is élnek a világon? Ha igen, akkor még a koronavírus-járvány idején is egészen biztosan tudsz segíteni másokon, és csatlakozni az eseményünk valamelyik pontjához!” – olvasható a rendezvény felhívásában.

Az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás idei mottója, hogy a múlton való állandó siránkozás helyett legyen a segítés és a mozgás öröme az, ami összeköt. A jótékonysági futás 6 nappal és 600 kilométerrel később ér célba az erdélyi Magyarfülpösön található Szórványkollégiumban.

Az átmeneti menedéket nyújtó otthont 20 évvel ezelőtt alapította Ady István református lelkész. Olyan gyermekek kerültek ide, akik nem tanulhattak
anyanyelvükön és mellette élet-halál harcot kellett vívniuk a mindennapi betevőfalat megszerzéséért, naponta szembe kellett nézniük az otthoni erőszakkal, alkoholizmussal stb.

Ők sajnos csak hétköznap lehetnek az otthon lakói, hétvégére haza kell menniük, ezért csütörtökön már könnyes a szemük, ha arra gondolnak, másnap már „otthon” lesznek. Nem ritka, hogy egész hétvégén nem esznek semmit, és legtöbbjük fűtetlen helyiségben a betonpadlón alszik, nincs áram és víz sem az otthonukban.

A Szórványkollégiumban jelenleg 49 magyar gyermek talált átmeneti menedéket, értük, hozzájuk futnak el. A gyermekek számára a jótékonysági esemény célba érkezését követő öt napon át az Egy vérből vagyunk
Alapítvány egy sporttábort szervez, amivel felejthetetlen élményeket szeretnének adni nekik. Az eseményt egy véradó kampány kíséri, a futás útvonala mentén három helyszínen,

Budapesten, Szolnokon és Berettyóújfaluban szervezünk véradó napokat. Az Országos Vérellátó Szolgálat véradó buszában lehet majd ezeken a településeken vért adni.

Budapest, 2021. július 14.
Az Egy vérbõl valók vagyunk elnevezésû jótékonysági futás rajtja Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet udvarán 2021. július 14-én. A 600 kilométeres, 6 napon át tartó távval a Maros megyében található magyarfülpösi református diákotthon lakóit segítik. Elöl, középen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára és Gui Angéla, az Egy Vérbõl Vagyunk Alapítvány alapítója. A 600 kilométeres, 6 napon át tartó távval a Maros megyében található magyarfülpösi református diákotthon lakóit segítik.
MTI/Balogh Zoltán

Forrás: Felvidek.ma Fotó: MTI