A testület ítéletében kiemelte, hogy lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája az egyetlen, amely szankcionálási jogkörrel bír a lengyel igazságszolgáltatásban. 

Alkotmányellenesnek minősítette szerdán a lengyel alkotmánybíróság az Európai Unió Bírósága által ideiglenesen elrendelt intézkedéseket a lengyel bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályozással szemben. Az alkotmánybíróság ítéletében úgy fogalmazott, hogy a lengyel bírók „nem válnak az Európai Unió bíráivá a közösségi jogszabályok alkalmazása során”, emellett hangsúlyozta, hogy a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája az egyetlen, amely szankcionálási jogkörrel bír a lengyel igazságszolgáltatásban.

A varsói üléssel szinte egy időben Rosario Silva de Lapuerta, az uniós bíróság alelnöke ismertette a luxemburgi székhelyű bíróság témába vágó határozatát, amellyel az EU ismét felszólította Lengyelországot, hogy „azonnal függessze fel” a lengyel fegyelmi kamara által elfogadott döntések alkalmazását, mivel úgy ítélte meg, hogy a kamara „függetlensége és pártatlansága nem szavatolt”

Az igazságügyi miniszter elégedett az ítélettel

Az EU-bíróság közleményt is kiadott, amelyben emlékeztetett arra, hogy később hoz az ügyet érdemben elbíráló ítéletet, továbbá leszögezte, hogy „a jelen rendelkezés nem befolyásolja az alapkereset kérdését”. A lengyel alkotmánybíróság döntésének kihirdetése után Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter, főügyész kijelentette: „megelégedéssel fogadta az egyetlen lehetséges ítéletet”.

„A lengyel alkotmány és a jogszerűség elsőbbséget élvez azokkal a kísérletekkel szemben, hogy megpróbálják politikailag felhasználni az Európai Unió szerveit annak érdekében, hogy megkíséreljenek beavatkozni tagállamok belügyeibe, ez esetben Lengyelországéba” – jelentette ki. Ziobro ezenkívül kijelentette azt is, hogy „a lengyel alkotmány a legfontosabb jogi okmány az országban”, utalva arra a folyamatban lévő ügyre, amelyben várhatóan csütörtökön hirdetnek ítéletet, kimondva a lengyel jog elsődlegességét az uniós törvényekkel szemben.

Adam Bodnar lengyel emberi jogi biztos az ítélettel kapcsolatban úgy vélekedett: a döntés újabb lépést jelent afelé, hogy Lengyelország elhagyja az uniós jogot, és de facto leválasztja Lengyelországot az európai jogszerűségről.

Az uniós bíróság tavaly áprilisban elrendelte a lengyel fegyelmi kamara rendelkezéseinek felfüggesztését, a varsói kormány ennek nyomán fordult a lengyel alkotmánybírósághoz, kérve a testület véleményét arról, vajon az EU-testület jogosult-e olyan előzetes intézkedések elrendelésére, amilyeneket Lengyelországgal szemben hozott.

(MTI)

Borítókép: Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter MTI/PAP/Rafal Guz