Életének 97. évében elhunyt Regéczy-Nagy László, 1956-os forradalmár, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapítója, majd későbbi elnöke, a pasaréti református gyülekezet tagja – számolt be a szomorú hírről a reformatus.hu portál. A rendszerváltozást követően az egyik igazodási pont ő volt az ötvenhatosok társadalmában. Egy hitelesen nemzeti kötődésű, higgadt, mindenkivel méltányos, a belviszályokat csitító, de kérlelhetetlen igazságkereső és művelt személyiség, akinek minden megnyilvánulása súllyal bírt. 1996-tól egészen haláláig a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke volt.
A Mandiner internetes oldalán olvasható életrajz felidézi, hogy Regéczy-Nagy László az angol nagykövetség korabeli sofőrjeként nem harcolhatott ugyan az 1956-os forradalom és szabadságharcban, de a leverettetés után Bibó Istvánnal és akkori barátjával, Göncz Árpáddal együtt őt is letartóztatták 1957 nyarán. A Bibó-perbe azért került be harmadrendű vádlottként, mert kijuttatta Nyugatra Bibó István és Nagy Imre fontos írásait, visszaemlékezéseit, melyek a rákosizmust leplezték le, illetve
1956 igazi arcát, törekvéseit, tisztaságát mutatták meg, így a kommunista diktatúra nem tudott bizonyos hazugságokat elhitetni a világ közvéleményével.
A bebörtönzése után nem sokkal a Nagy Imre-perben tanúként hallgatták ki, erről is mindvégig eleven emlékei voltak. Saját perében végül 15 évre ítélték, de hat év után, az 1963-as általános amnesztia idején, ahogy ő mondta, „bulitársaival” együtt végül ő is kiszabadult. Az ő esetében ez nem volt magától értetődő, végül az ENSZ-főtitkára járta ki a pártfőtitkárnál. A Kádár-korban nem kapott rendes állást, fordításokból élt.
1989-ben közreműködött a Nagy Imre-újratemetésen, ő felügyelte a történelmi léptékű kegyeleti esemény Rákoskeresztúri temető-beli részét. A rendszerváltozás hajnalán belépett a Magyar Demokrata Fórumba. Ugyanakkor 1990-ben egykori harcostársa, a szabaddemokratáknál kikötött Göncz Árpád első köztársasági elnök főosztályvezetője, majd szárnysegédje lett a Köztársasági Elnöki Hivatalban.
Ahogyan fontos tanúja lehetett angol követségi munkája és neves barátai révén az 1956–57-es történelmi eseményeknek, úgy a rendszerváltozás első éveit is kulcsfontosságú helyen töltötte. A rendszerváltozást követően az egyik igazodási pont ő volt az ötvenhatosok társadalmában;
egy hitelesen nemzeti kötődésű, higgadt, mindenkivel méltányos, a belviszályokat csitító, de kérlelhetetlen igazságkereső és művelt személyiség, akinek minden megnyilvánulása súllyal bírt. 1996-tól egészen haláláig a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke volt.
A Bibó-per során bizony volt olyan pillanat, amikor mind Bibó Istvánnak és Göncz Árpádnak, mind neki okkal ködlött fel a bitó végzete. Végül „csak” a börtönt kellett kibírnia, úgy, hogy fiatal házasként tartóztatták le. Korábban a második világháborút és az angol hadifogságot is kibírta, majd a „horthysta-fasiszta” katonai múltja miatti hátratételt a rákosizmus során.
Ha az angol követség nem dob mentőövet neki, ugyanúgy nem tudott volna elhelyezkedni rendes állásban, mint a Kádár-korban, börtönviseltként.
Miután hazatért 1947-ben az angol hadifogságból, élő hitre jutott a Joó Sándor alapította, vezette Pasaréti Református Gyülekezetben, s ez mindvégig segítette őt. Ahogyan a háborúban, harckocsizó hadapródként, úgy az öregséggel vívott harcában is. Viszontagságos sorsa ellenére gyönyörű kort élt meg, 97. évében távozott el közülünk.
A Mandiner oldalán elérhető teljes cikket IDE kattintva olvashatják!
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: MTI/Kovács Attila
