Milyen legyen Európa jövője? Erről indított konzultációt az Európai Bizottság. Bár erős fenntartásokkal fogadjuk a kezdeményezést, gyanítva, hogy a végeredmény mindenképpen az lesz, amit a globalisták akarnak, azért igenis mondjuk el véleményünket!

„Anyám, én nem ilyen lovat akartam” – szól a szállóigévé lett verssor (a költő Szabédi László). Nyugodtan elmondhatjuk (de el is énekelhetjük, hisz a poézis dalban elmesélt változata tette híressé a mondást), persze némileg kiforgatva az eredetit: Brüsszel, én nem ilyen Uniót akartam! Az a közösség, ahová kívülállóként sokan vágyódtak, belülről szemlélve a velejéig romlott, a demokratikus jogokat lassan már elemeiben sem tisztelő, diktatórikus szervezetté süllyedt, ahol álszentek és farizeusok diktálnak. Valójában nem érdekli őket az európai ember, sőt a jelek szerint osztják Niedermüller véleményét: rettenetes képződményeknek tartják a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket.

Ennek ellenére – egyelőre – „bent vagyunk”, és amíg van remény a változtatásra, maradunk és harcolunk a normális Unióért. Ennek jegyében született meg az Európai Unió jövőjét formálni szándékozó 7 pontos magyar javaslat, melyről Varga Judit igazságügyi miniszter egy, a közösségi oldalán közzé tett videóban beszélt.

A javaslatok értelmében nemet mondunk az európai birodalomra (Európai Egyesült Államok), amiért is ki kell venni az Alapszerződések szövegéből, hogy „egyre erősebb egységre” van szükség. Választott vezetőknek és nem holmi NGO-knak kell a döntéseket meghozniuk, és meg kell védenünk az európai polgárokat például az illegális migrációtól és a fenyegető járványoktól. A magyar vélemény szerint ha együtt nem tudunk sikeresek lenni, akkor vége az Uniónak. Helyre kell állítani a valódi európai demokráciát, és fel kell venni a tagok közé Szerbiát.

Mi ilyen Európai Uniót szeretnénk.

(Címkép forrás: Facebook)