„Csetkontroll”: megszavazta az EU, tömegével figyelhetik meg a magánbeszélgetéseket. A határozat lehetővé teszi az üzenetküldő szolgáltatást nyújtóknak, hogy átkutassák az egyes polgárok összes személyes üzenetét feltételezett gyanús tartalmak után, majd azokat jelentsék a rendőrségnek.

Néhány héttel ezelőtt az Európai Parlament csendben elfogadott egy ePrivacy Derogation elnevezésű határozatot, mely lehetővé teszi az e-mail és más üzenetküldő szolgáltatást nyújtók számára, hogy automatikusan átvizsgálják minden egyes állampolgár magánüzeneteit gyanús tartalomra vadászva, és amennyiben találnak, azonnal jelentsék a rendőrségnek. Az Európai Kalózpárt jogi lépéseket tervez az ügyben. Az európai gyermekbántalmazás elleni törvényhez kötődő határozatot július 6-án fogadta el az Európai Parlament 537 szavazattal, 133 ellenszavazattal és 20 tartózkodással.

A rendeletet azért is aggályosnak tartja a Kalózpárt, mivel annak szövege maga is elismeri, hogy egy korábbi felmérés szerint

az EU állampolgárok 72 százaléka ellenezte üzeneteinek általános megfigyelését,

ráadásul a rendőrség adataiból kiderül, hogy az ügyek többségében a megbízhatatlan eljárások miatt ártatlanok kerülnek bűnügyi gyanú alá.

Nyilatkozatukban rámutatnak, hogy míg a szolgáltatók eleinte dönthetnek arról, indítanak-e az üzeneteket érintő vizsgálatokat vagy nem, ősszel várható egy következő, ehhez kapcsolódó határozat, mely már kötelezni fogja őket felhasználóik válogatás nélküli átvilágítására.

Egyik cseh képviselőjük, Marcel Kolaja szerint:

„Ez mindössze annyit eredményez majd, hogy a bűnözők olyan felületekre költöznek majd, ahol a csevegés megfigyelése technikailag lehetetlen. Ennek eredményeként az ártatlan embereket nap mint nap becserkészik majd, miközben a bűnözők felkutatása kudarcot vall.”

Az Európai Bizottság már bejelentette egy következő, ehhez kapcsolódó rendeletet, amely az összes e-mail és üzenetszolgáltató számára kötelezővé teszi majd az európai polgárok üzenetváltásainak megfigyelését, áll a Kalózpárt nyilatkozatában.

Ez olyan, korábban biztonságos, titkosított üzenetküldést biztosító szolgáltatókat is érintene, mint például a Whatsapp vagy a Signal.

Az Európai Bizottság által lefolytatott nyilvános konzultáció során kiderült, hogy a válaszadók 51 százaléka ellenzi az e-mail és az üzenetszolgáltatók monitorozzák a csevegéseit. A válaszadók 80 százaléka nem szeretné, ha a csevegés ellenőrzését titkosított üzeneteknél is alkalmazzák.

Az ellenállás miatt Ylva Johannson, az EU belügyi biztosa 2021 szeptemberére halasztotta a javaslat megtárgyalását.

(European Pirate Party/Hetek)

Kiemelt kép: Reuters