Ezen a héten derül ki, hogy közbeszerzési eljárás nélkül üzemeltetheti-e tovább a T-Systems a BKK jegykiadó automatáit, amit immáron nyolc éve végez – írta a PestiSrácok.hu. A lap megjegyzi, az óriáscég a pandémia miatt már így is nyert több mint egy év üzemeltetési jogot pályázat nélkül, ám hiába vannak olyan cégek, amelyek olcsóbb ajánlatot adnának; ha az érdekek úgy kívánják, a német multi fog nyílt közbeszerzés nélkül nyerni.

Még Tarlós István regnálása alatt, 2013-ban nyerte el a jegykiadó automaták szállítási és üzemeltetési jogát egy fővárosi tenderen a T-Systems, a Scheidt & Bachmann gyártóval közösen öt évre. Ekkor azt vállalták, hogy 120 ezer forintért üzemeltetik az automaták darabját havonta. A szerződést, annak lejárta után közbeszerzési eljárás keretében meghosszabbították 2020 decemberéig. Ekkor már az automaták darabjának üzemeltetési díja  215 ezer forintra nőtt.

A megállapodás lejártát követően, késve ugyan, de új közbeszerzési pályázatot hirdetett meg a BKK, amit a pandémia miatt visszavontak, ezzel tovább foglalkoztatva az addigi üzemeltetőt.

Ez ismét lehetőséget adott a BKK számára, hogy további egy évvel meghosszabbítsa szerződését a meglévő szolgáltatóval, azaz a T-Systems-szel és a Scheidt & Bachmann-nal. A korábban visszavont közbeszerzési eljárást azonban idén májusban újra kiírták, amire július kilencig lehetett pályázni, de ezt a határidőt végül július 23-ra nyújtották ki.

A PestiSrácok.hu birtokába került e-mail szerint viszont végül visszavonták ezt a közbeszerzési eljárást is; ezzel továbbra is egy szereplő marad a ringben, mégpedig az eddig is foglalkoztatott T-Systems.

A német vállalat viszont szeretné továbbra is üzemeltetni a jegyautomatákat, ennek érdekében állítólag nyomást gyakorolnak a BKK igazgatóságára, hogy az e heti levélszavazáson olyan döntést hozzanak, amivel a korábbi 13 hónapos szerződéshosszabbítást visszavonják, és döntsenek arról, hogy a T-Systemstől kérik a jelenlegi rendszert továbbfejlesztését egy, már élő szerződésen keresztül, közbeszerzés nélkül. Ennek becsült ára egyébként körülbelül nyolcszázmillió forintjába kerül a BKK-nak.

Ha ez megvalósul, akkor a nyolc éve bebetonozott T-Systems közbeszerzés nélkül nyerhet a pályázaton, miközben a főváros körbe sem nézett a piacon, hátha lenne olyan cég, aki olcsóbb ajánlatot tesz.

A PestiSrácok.hu informátora szerint a döntéshozók egyébként több olyan piaci szereplőről is tudnak, akik jobb ajánlatot tennének, van kész szoftverük és határidőn belül el tudnák látni a feladatot.

A BKK-t azonban nagyon úgy tűnik, hogy ez nem érdekli.

Forrás: vasárnap.hu