Sorozatban harmadik olimpiáján is bejutott a döntőbe a kardvívó Szilágyi Áron, aki a fináléban aztán az olasz Luigi Samele-t könnyed vívással győzte le 15:7-re, így harmadszor is aranyérmes, s ebben a versenyszámban korábban ez még senkinek sem sikerült.

A döntő elején Szilágyi maximálisan koncentrált, s mire Samele felocsúdott, már 3–0 volt az állás a magyar fiú javára, sőt volt már 7–1 is az állás, amikor azonban sorozatban négyszer az olasz talált. Kellett egy idegnyugtató tus, hogy Szilágyi fújhasson egyet. Már csak azért sem lehetett elkönyvelni ekkor a magyar fiú győzelmét, mert az olasz az elődöntőben 12–6-ról fordított.

A pihenő azonban jót tett, az újrakezdés után megint négy magyar tus következett, s bár ezt követően kétszer Samele is eredményes volt, ez után megint Szilágyi pillanatai következtek, aki egészen egyszerűen ellenállhatatlan volt és állva hagyta az egyre inkább reményét vesztő ellenfelét. 12:7 után újabb három magyar tus, s ezzel London és Rió után Tokió bajnoka is Szilágyi Áron lett.

Szép volt, Áron! Hajrá magyarok!

Forrás: Nemzeti Sport Online

(Cimkép: Nemzeti sport/Mirkó István)