Rasszista, antiszemita jelöltet támogat a DK Szegeden. A Magyar Nemzet szerint a jobbikos Tóth Péter korábban egyebek mellett nyilvánosan követelt fajvédelmet, a cigányság visszaszorításáról is értekezett, a melegeket pedig genetikai hulladékoknak nevezte. Gyurcsány személyesen ment el Tóth előválasztási pultjához, ahol közösen fotózkodtak.

Gyurcsány Ferenc akár nácikkal is szövetkezik csak azért, hogy leválthassa a nemzeti kormányt – derül ki Tóth Péter, a Csongrád-Csanád megyei Jobbik-elnök Facebook-oldalán található fotóból. A képen a DK-elnök együtt pózol Tóthtal annak előválasztási standjánál, Szegeden. Ez azért is figyelemre méltó, mert Tóth Péter személyében egy bizonyíthatóan rasszista, súlyosan kirekesztő elveket valló nácit támogat a szivárványkoalíció vezetője. A 24.hu még 2014-ben számolt be róla, hogy Tóth a saját közösségi oldalán egyebek mellett nyilvánosan követelt fajvédelmet, „bibsizett” és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőíti.

Egy arról szóló újságcikk kapcsán pedig, amely a zsidóságot állította be a világ problémájának, Tóth arról értekezett, hogy „már 1920-ban is látták a problémát”. A Tavares-jelentéssel összefüggésben azt írta a jobbikos, hogy „a bibsi portugálnak sincs jobb dolga, mint minket lehúzni”. Tóth Péter a melegekről is gyűlölködő és gyalázkodó kijelentéseket tett korábban: „A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen” – jelentette ki Tóth 2013-ban a Pride felvonulás kapcsán.

Tehát Gyurcsány Ferenc egy náci jobbikos jelölt mellett kampányol Szegeden…

…Korábban is volt már rá példa, hogy a DK rasszista, antiszemita jelölt mellett kampányolt. A Gyurcsány-párt a tavaly októberi szerencsi időközi országgyűlési képviselő-választáson a jobbikos Bíró Lászlót támogatta, akiről 2020 augusztusában került nyilvánosságra, hogy korábban a Facebookon fajgyűlölő megnyilvánulásokat tett. Bíró egyebek mellett Budapestet „judapestnek”, egy helyi szálloda izraeli vendégeit pedig „tetűcsúszdásoknak” nevezte. Ennek ellenére a baloldali összefogás pártjai gyakorlatilag egy emberként álltak be mögé, elfogadva a jobbikos jelölt magyarázatát, valamint bocsánatkérését. Bíró a botrány kirobbanását követően elmondta, amikor azokat a mondatokat írta, apátiában volt, és ezért nem érzékelte szavai súlyát. Hozzátette, ma már ő is vállalhatatlannak tartja korábbi szavait. A politikus megnyilvánulásait ugyanakkor elítélte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

(Címkép forrás: Facebook)