A Maros megyei nagy múltú település, Mikháza ad otthont augusztus 8-án a Hagyományok Háza második szabadegyetemének.

Az elmúlt évi kihagyás után a szervezők az eseménybe az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványt és a stratégiai civil partnereket csakúgy, mint a romániai hivatásos együtteseket is bevonják.

A részletekről Sándor Ildikótól, az Intézmény Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetőjétől kért tájékoztatást a Felvidék Ma hírportál.

„Az idei mikházi programunkra hatással van a járványhelyzet, mivel a szervezés kezdetén még csak egynapos rendezvényekben lehetett gondolkodni, így az eseményt – mértéktartó, de gazdag programmal – augusztus 8-ára időzítettük. A Csűrszínházban – a szélesebb érdeklődői kör számára – nemcsak a tartalmukban érdekes, de újrahasznosítható munkaforma módszereket mutatunk be. Itt említhetem példaként a digitális múzeumpedagógiát és az Országos Népművészeti Kiállítás virtuálisan elérhető változatát, vagy a népszerű Folkkocsma-kvízt. Az utóbbi kiváló játék, de egyben ötletet is ad egy új, népszerűsítő formára. Esti fő programként a Maros Művészegyüttes: Közös kincs című előadását élvezheti a közönség. A gyermekekkel érkezőknek kézműves foglalkozásokat és gyermek táncházat tudunk ajánlani.

Fotó: HH

A nagy programmal párhuzamosan – szűkebb körnek, így az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a magyarországi és a Kárpát-medencei Hálózat szakembereinek szánva – igen intenzív szakmai programot kínálunk, hogy az ott szerzett tapasztalatokat későbbi munkájuk során hasznosíthassák. A paletta igen széles, kiemelem a kulturális marketinget, a rendezvényszervezést, a turnék lebonyolítását, de a résztvevők értékes információkat kaphatnak a népművészeti tevékenység speciális területeiről, mint például a zsűrizés és a minősítés.

Szeretnénk, ha a szabadegyetem egy fontos szakmai fórummá fejlődne, így az egész Kárpát-medencéből várunk szakembereket, s Erdély különböző részeiről is érkeznek néptánc-, zeneoktatással foglalkozó csoportok vezetői, pedagógusai, s a néphagyomány iránt aktívan érdeklődő magánszemélyek is.”

Fotó: HH

Nyitó kép: Csűrszínház Facebook