Nem sül le a képükről a bőr azoknak a hivatásos jóembereknek, akiktől évekig hallgattam a kioktató számonkérést, hogy miért állok szóba nácikkal, most pedig rinocéroszbőrrel az arcukon szavaznak majd a jobbikos Tóth Péterre? – tette fel a kérdést a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére Schiffer András, amelyet a magyarnemzet.hu portál is közölt.

Mint köztudott, Tóth korábban bibsizett, nyíltan követelt fajvédelmet, a melegeket pedig genetikai hulladékként emlegette, ám jelenleg együtt kampányol Gyurcsány Ferenccel.

Az LMP volt társelnöke szerint döbbenetes az O1G-koalíció képmutatása. – Van olyan a Karácsony Gergely 99 kontra 1 kiáltványát jegyző „mértékadó ballib” értelmiségi, aki a közösségi oldalán nyilvános vendettában részesített, és megszakította velem a kapcsolatot 2017 őszén, mondván, fasisztákat támogatok, amikor Gyöngyösi Mártonnak, későbbi jobbikos EP-képviselő béruniós kezdeményezését aláírtam – idézte fel Schiffer András. Mint mondta, hat éven keresztül folyamatos bírálatokat kapott a balliberális értelmiségiektől, amikor a különböző szabadkereskedelmi egyezmények, a földforgalom vagy 2006 ősze kapcsán támogatott a Jobbikéhoz hasonló álláspontot, és szóba merészelt állni jobbikosokkal. – Pedig én soha nem voltam egy listán a Jobbikkal, pusztán elvi álláspontot fogalmaztam meg – hangsúlyozta a volt honatya.

Schiffer András egyébként már a szerencsi időközi választással összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült jobbikos Bíró László támogatása az egész baloldali összefogás végtelen romlottságát és elvtelenségét mutatja.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is elfogadhatatlannak nevezte, hogy antiszemita szereplője legyen a magyar közéletnek. A DK azonban továbbra is kiáll a neonáci jelöltjük mellett.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Kurucz Árpád