Újra benépesült a Martosi Rendezvényliget és Szabadidőközpont. Augusztus 7-én, szombaton egész napon át tartó családi programmal készültek a MartFeszt szervezői.

Megőrizve a fesztivál jellegét, ugyanakkor családias hangulattal ötvözve azt, újdonsággal debütált a MartFeszt. A Szövetség a Közös Célokért, a Villa Camarum, a Marthos Polgári Társulás, a Sziget Polgári Társulás, a Via Nova, valamint Martos község szervezésében kezdődött 10 órától MartFamily családi fesztivál.

Koncertekkel és számos, gyermekeknek szánt ügyességi sportjátékkal, kézműves foglalkozással fogadta idén a Martosi Rendezvényliget és Szabadidőközpont az érdeklődőket. Arcfestés, íjászat és kézműves foglalkozások mellett a kicsiket ugrálóvárral, kisállat-simogatóval és táncházzal várták a szervezők.

Forrás: Felvidek.ma

Forrás: Felvidek.ma

A Glamour zenekar mellett eljött Tomi bohóc, a Tilinkó népzenekar, a Zsapka-Emmer duó, Carpedante Music. Este Bernáth Tamás és Szvrcsek Anita előadását Polyák Rita és Szelle Szilárd fellépése követte, majd Retro diszkóval ért véget a program. A Szövetség a Közös Célokért információs pultjánál az érdeklődők az aktuális pályázati felhívásokról, a Köldökzsinór programról, valamint a szervezet munkájáról kaphattak felvilágosítást.

Amíg a szülők előadásokat hallgattak, a gyermekek kézműves foglalkozásokon vettek részt.

Stredl Terézia, Süll Tanás és Nagy Annamária/Fotó: Szalai Erika

Stredl Terézia, Süll Tanás és Nagy Annamária/Fotó: Szalai Erika

„A család szerepe a 21. században” című előadás Kiss Réka riporter, a Külhoni Családbarát Médiáért-díj birtokosa moderálásával vette kezdetét. Stredl Terézia pszichológus, Süll Tamás református lelkész, családterapeuta, valamint Nagy Annamária pszichológus beszélgettek a szülőkkel a családról, a 21. századi életforma kihívásairól. A szakemberek nem maradtak adósak a hasznos, gyakorlati tanácsokkal sem – az előadók nemcsak a gyermeknevelésre, de a párkapcsolati nehézségekre is hasznos tanácsokkal reflektáltak.

Forrás: felvidek.ma

A boldog család idő előtti mennyország/Forrás: felvidek.ma

„A boldog család idő előtti mennyország” című előadáson a hagyományos családszerepek fontosságát hangsúlyozta három, nagy családban élő férfi Hideghéthy Andrea moderálásával. Krúdy Tamás újságíró, a Férfiak Klubja tagja, 6 gyermek édesapja, Gável András, énekes, újságíró, valamint Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke arról beszéltek, a család a gyarapodás, a boldogság és a siker kulcsa.

A genderelméletet a keresztény-konzervatív értékek szempontjából vizsgáló előadás moderátora Vésey Kovács László újságíró volt. Beszélgetőpartnerei Szilvay Gergely publicista, A genderelmélet kritikája című könyv szerzője mellett Józsa Attila ógyallai esperesplébános, római katolikus teológus, Vincze Emília riporter, műsorvezető és Kolek Zsolt újságírók voltak.

Forrás és képek: felvidek.ma