Vannak honfitársaink, akiket az tesz boldoggá, (hogy ne mondjam: az elégít ki), ha beletörölhetik lábukat a magyarok hőseibe, példaképeibe.

Világversenyek, olimpia idején pedig végképp olthatatlan vágyat éreznek, hogy világgá kürtöljék a bennük szunnyadó rosszindulatot, gyűlöletet, frusztráltságot. Azáltal remélnek kiemelkedni a saját közegükre jellemző ganéból, szellemi pusztulatból, ha ráállnak azokra, akik náluk okosabbak, erősebbek, szebbek, sikeresebbek és akiket – velük ellentétben – az egész ország szeret.

Nézzük először Havas Henriket, aki csodálatos pályafutása megkoronázásaként Horn Gyulától eljutott a kisnyilaspárt internetes tévéjéig. Az N1TV (vagy micsoda) minapi adásában ezt mondta :

Azért nem mondom, hogy néztem a férfiak vízilabda meccsét, mert közben inkább olvasgattam. (…) Csomó ország boldog lenne, hogyha negyedik helyezett lenne a vízilabdában, első nyolc között lenne a kézilabdában, de mi nem ehhez vagyunk hozzászokva.

(…) Szóval néztem a lányokat is meg a fiúkat is, hát valami egészen elképesztő silány volt ez a játék.” Aha. Tehát az olimpiai bronzérmes női és férfi vízilabdázók játéka „silány” volt…Elintézhetnénk annyival, hogy ez az ember egy komplett idióta, egy gonosz proli, és további jó iddogálást kívánunk neki a hátralévőre. És talán ez lenne a helyes hozzáállás. Ám önmagunk kínzásáért is, újra és újra be kell mutatnunk, milyenek ezek. Még ha most már lepusztult és szánalmas is: médiafronton ezek a Havas-félék csáklyázták meg a rendszerváltást, ezek a Havas-féle egykori kommunista propagandisták és/vagy hálózati figurák akadályozták csaknem húsz évig a sajtó megtisztítását. Ármánykodásaik, folyamatos hazudozásaik óriási károkat okoztak.

Kárt ma már talán kevesebbet okoznak, viszont csaholni még tudnak. Egy februári műsorban például azt ecsetelte, hogy „a magyar az buta”, és Trianon után kizárólag a parasztok és a zsellérek maradtak Magyarországon, akiket „lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr”. „És ezek most gyűlölik Budapestet, amelyik valóban világváros, valóban multinacionális, valami egészen elképesztő kulturális háttere van, és ezek a parasztok ezt nem bírják elviselni” – magyarázta Havas.

A DK legismertebb verőlegénye sem fogta vissza magát – nem szokása. Gréczy Zsolt néhány napja a magyar úszókba szállt bele a Facebookon: Szomorú: az olimpiai úszócsapatból csak Milák Kristóf szerzett érmet, és néhány kivételtől eltekintve a többség gyengén szerepelt.”

Gyengén? Van fogalma ennek az elfuserált Gyurcsány-nyaloncnak arról, milyen emberfeletti teljesítmény egyáltalán kijutni az olimpiára? Nem, nyilván nincs. Aki kijutott Tokióba, már az is nagy dicsőséget szerzett az országnak, a tizenötmilliós nemzetnek. Ha döntőbe jutott, pontot vagy érmet szerzett, még inkább.

Méghogy gyengén? Nem, Gréczy súlyos tévedésben leledzik. Mondhatnám: hülyeségeket beszél. Minden olimpikonunk kitett magáért, és a tőle telhető legtöbbet tette a hazájáért. Büszkék vagyunk mindannyiukra. Ha Gréczy kijutott volna valaha is az olimpiára, és ott mondjuk a 102. helyen végez nekifutásból szelfizésben, rá is büszkék lennénk. De hát nem jutott ki.

Ez, persze, még nem lenne baj (a magyarok többsége nem jut ki), de legalább ne mószerolná azokat, akik kijutottak és derekasan küzdöttek Magyarország hírnevéért.

Egy másik Gréczy-bejegyzésben ezt olvastam: 2016-ban 12. helyen végeztünk az éremtáblán, most a 15. hely jutott. Ez minden idők második legrosszabb szereplése az olimpiák történetében… Az is szembetűnő, hogy néhány sportágba beleszorult a magyar sport: minden, ami víz (úszás, kajak-kenu, póló), meg vívás, meg a remélt birkózás… Alapsportokban tűntünk el (atlétika, torna, ökölvívás), és ezt rossz látni azoknak, akik emlékeznek a régi nagyokra.

Hiányzik a víz nélküli csapatsportos szereplés (csak a női kézilabda képviseltette magát…)” Látszik: csatakra izzasztja magát ez a DK-s ember, csak valahogy odaszúrhasson egyet a sportolóknak, sportvezetőknek. Hogy egy kicsit megkeserítse a sikerek ízét.

Beteges, „merjünk kicsik lenni!” hozzáállás Gréczyé és Havasé is. De hát a balliberális politikusok, megmondóemberek zöme ilyen. Ilyen anyagból vannak gyúrva. Amíg ellenzékből gonoszkodnak, egye fene. Nagy baj olyankor van, ha ez az ostoba, tehetségtelen kisszerűség hatalomra kerül.

Forrás:Pestisrácok