A Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján szeptember 11. és 13. közötti időszakban a Honvédkórház sürgősségi betegellátási feladatait a rendelkezésben kijelölt kórházak veszik át – emelte ki a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Hírlaphoz eljuttatott közleményben.

A döntés kapcsán az elmúlt napokban több személy és sajtóorgánum is a tényeket elferdítve tett közzé cikkeket a közösségi médiában és egyéb, online felületeken, szándékosan megtévesztve és félrevezetve ezzel az állampolgárokat. Holott a határozatból egyértelműen kiderül, hogy nem igaz az az állítás, amely szerint a Honvédkórház Róbert Károly körúti telephelye a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején leáll. Épp ellenkezőleg.

Miközben a kórházban a járó- és fekvőbeteg ellátás továbbra is zavartalanul működik, az állampolgárok nem maradnak ellátás nélkül, csak a sürgősségi esetek kerülnek átirányításra – emelték ki, majd hozzátették, hogy a sürgősségi osztály dolgozói ezekben a napokban nem a szabadságukat töltik, nem nyaralni mennek, hanem a kongresszus egészségügyi biztosításával kapcsolatos feladatokat látják el a rendezvény helyszínén és amennyiben szükséges, a Honvédkórházban.

A DK-s Komáromi Zoltán is valótlant állít, amikor azt nyilatkozza, hogy „az egész központi telephelyet lezárják.” Most sem zárják le, mint ahogy azt a korábbi magyarországi pápalátogatás alkalmával sem tették, de az egészségügyi ellátotti kör most nem csak a pápára, hanem minden kongresszusi résztvevőre kiterjed.

Úgy tűnik, hogy a baloldal számára még mindig az újdonság erejével ható meglepetés, hogy egy ilyen jelentős, hazai és külföldi állampolgárok tízezreit megmozgató rendezvény egészségügyi biztosítása kiemelt feladat, amelyre a legmagasabb szinten kell felkészülni. Úgy látszik, nem tanultak a 2006. augusztus 20-ai tragédiából, és ma is képesek lennének veszélybe sodorni emberek ezreit.

Forrás: magyarhirlap.hu

Kiemelt kép: MTI