A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület augusztus 15-22 között megszervezi, immár huszonharmadik alkalommal, a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót, amely a magyar keresztény államalapításra és államalapító szent királyunkra kíván emlékezni a Kárpát-medencei magyar közösségek, valamint az európai kisebbségek, népcsoportok és regionális kultúrkörök népzenei és néptánc hagyományaival.

Az idei rendezvényre Kolozsvárról, Kolozs és Fehér megyei településekről és Magyarországról érkeznek vendégek Kolozsvárra, Felvincre, Bonchidára, Szamosújvárra, Nagyenyedre, Magyarfenesre és Miriszlóra.

Ötödik ízben szervezik meg augusztus 18-20. között a Heltai FolkNapokat, ahol a Magos zenekar gyerekkoncertje, a Bahorka Társulat gyerekelőadásai, élőzenés kézműves- és játszóház és esti táncházak/folk-kocsmák várják majd az érdeklődőket.

A 23. Szent István-napi Néptánctalálkozó kolozsvári Ünnepi népviseleti felvonulására augusztus 20-án, kedden 17.00-18.00 óra között kerül sor a Farkas utcában. A menet 17.00 órakor indul az Egyetem utca sarkától, majd a református templom előtt közös táncra kerül sor.

A 23. Szent István-napi Néptánctalálkozóról bővebb információkat, a teljes programot az esemény Facebook oldalain, valamint a Heltai Alapítvány székhelyén és elérhetőségein találnak.

Forrás: erdely.ma

(Címkép: YouTube)