A polgárőrök a koronavírus-járvánnyal összefüggésben is nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak: a veszélyhelyzeti intézkedések betartásának ellenőrzésében és karitatív feladatok ellátásában – jelentette ki Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára a polgárőrség 30 éves fennállását ünneplő Országos Polgárőrnapon szombaton Mórahalmon.

Az eseményen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét. A kormányfő a levelében felidézte, hogy harminc évvel ezelőtt még alacsony volt a bizalom az emberekben a rendvédelmi szervezetek iránt.

Az apró helyi egyesületekből országos mozgalommá növekvő magyar polgárőrségnek azonban sikerült bizonyítania, hogy nem csak a saját településükön élők biztonságára tud vigyázni, hanem amikor a szükség úgy hozza, a polgárőrök megállják helyüket az országos szintű védekezésben és a kárelhárításban is.

A levélben Orbán Viktor kifejtette: 2011-ben a kormány a munkájuk elismeréseként terjesztette be a polgárőrségről és a polgárőri tevékenységről szóló törvényt és nyilvánította június 27-ét a polgárőri szolgálat napjává.

Orbán Viktor a köszöntőjében úgy fogalmazott: „az azóta eltelt évek megerősítették, hogy jó döntés volt a magyar polgárőrség megerősítése, hiszen jöhetett árvíz, népvándorlás, koronavírus-járvány, Önökre mindig lehetett számítani”.

Forrás: Magyar Nemzet

(Címkép forrás: Wikipedia)