Bár még tart a nyár, mind közelebb a kerül a 2021/2022-es tanévkezdés időpontja, a beiskolázás, a tanszervásárlás, illetve az iskolára készülődés időpontja. Az Origo összeállítást készített az iskolakezdési támogatásokról, azok formáiról.

A hivatalos statisztikai adatok szerint egy 19 év alatti iskolás gyermek iskolakezdése átlagosan majdnem 26 ezer forintba kerül, aminek jelentős részét a tanszerek beszerzésére fordítják a szülők. Azonban az internet és egyéb, a digitalizációhoz kötődő költségek (továbbá középiskolások vagy az egyetemi tanulmányukat most kezdők esetében az esetleges albérleti díjak, utazási költségek) további kiadásokat jelenthetnek a családok számára. Egy tavalyi felmérés kimutatta, hogy egy átlagosnak tekinthető családban, két tanköteles gyermek esetében a beiskolázás akár 80 ezer forinttal is terhelheti a családi kasszát. Ez rengeteg szülő számára jelent érdemi anyagi kihívást. Megkönnyebbülést nyújthat a tudat, hogy a rászoruló családok számos forrás lehívásával élhetnek, több helyről is kérhetnek iskolakezdési támogatást. Anyagi segítség kérhető az államtól, önkormányzatoktól és a munkavállalótól is különböző feltételekkel és összegben.

A köznevelésben és a szakképzésben tanuló valamennyi diáknak biztosítja az állam az ingyenes tankönyveket, a papíralapú könyvek mellett az összes állami kiadvány ingyenesen letölthető digitális formában.

Az államtól kapható segítségről részletes információt nyújt az Emberi Erőforrások Minisztériumának idei kiadványa („Tájékoztató a gyermekek után járó ellátásokról”). Ebben a családtámogatási ellátási formák családi pótlék alkategóriáján belül nevesítik az iskoláztatási támogatást.

Ez a fő szabály szerint a tanköteles, és a már nem tanköteles, de köznevelési (középfokú oktatási) intézményben tanulmányokat folytató gyermekek után folyósítható. A jogosultak köre kiterjed a vér szerinti, vagy örökbe fogadó szülőre, a szülővel együtt élő házastársra / élettársra, arra a személyre, aki örökbe kíván fogadni gyermeket és az erre irányuló eljárás már folyamatban van, továbbá nevelőszülőre, gyámra, a gyermekotthon, javítóintézet, büntetés-végrehajtási és a szociális intézmény vezetőjére. Saját jogon is igényelhető iskoláztatási támogatás, ezt is részletezi a kiadvány.

Fontos információ, hogy ezt a segítséget az állam a tankötelezettség fennállása alatt a tanulói jogviszony szünetelésének időtartamára is folyósítja a jogosultaknak. A családi pótlék értéke – és így az iskoláztatási támogatás – gyermekszámtól és egyéb tényezőktől függően különböző. Egy gyermekes család esetében ez 12.200 forint, viszont ha egyedülálló szülő nevel egy gyermeket, az összeg 13.700 forint. Az egyéb összegek részletesen szerepelnek a kiadványban.

Forrás: Origo

(Címkép: Interaktív oktatás)