Egy négy fős CÖF-delegáció is részt vett Krakkóban Teleki Pál egykori miniszterelnökünk szobrának avatásán. A delegáció egyik tagjának, Kiss Lászlónak a koszorúzással kapcsolatban íródott sorait közöljük:

„A 4 fős CÖF delegációnkat nagy tisztelettel és figyelemmel fogadták a Teleki Pál egykori miniszterelnökünk szoboravatási helyszínén. Renata Groyecka asszony, a Szoborbizottság alelnöke és az ünnepélyes szoboravatás főszervezője megkülönböztetett figyelemmel fogadott minket. Helyünket közvetlenül Stefan Dousa szobrászművész és Andrzej Przybyszowski szoborbizottsági tag mögött biztosítottak számunkra. Rajtunk kívül hivatalos minőségben a Magyar Főkonzul, dr, Gerencsér Tibor és a Hadtörténeti Intézet Igazgatója, dr. Kovács Vilmos ezredes vett részt az ünnepségen. Delegációnk személyi tolmácsot kapott az avatási ünnepség és az azt követő közös ebéd teljes idejére.

cöf delegáció krakkó Teleki szobor koszorúzás

A CÖF-delegáció megkoszorúzza Teleki Pál szobrát Krakkóban

A szoboravatási ünnepség a magyar és lengyel himnusszal kezdődött. A CÖF delegáltjaként elhangzott beszédemet érdeklődéssel hallgatták a jelenlévők. Koszorúzáskor a Civil Összefogás Fórum nevében egy nemzeti színű szalaggal díszített babérkoszorút helyeztünk az emlékműre.

A mostanában megjelent könyvem magammal vitt lengyel nyelvű példányaival megajándékoztam a rendezvény „vezérkarát” és a jelen levő Tomasz Sakievicz urat is, a Gazeta Polska szerkesztőjét és a magyar főkonzult.