Tarlós István szerint a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kommunikációja olyan évszázadok óta egészségesen beágyazódott értékeknek is nekiront, mint a családok szerepe a társadalomban. A korábbi főpolgármester a Mediaworks Hírcentrumának arról is beszélt, hogy a baloldal félrevezető lózungjai a kormány „Budapest-ellenes” politikájáról szerves része a balliberálisok választási kampányának.

– A baloldal fővárosban érvényesített módszerei és stílusa két területen nyilvánul meg szemléletesen. Az egyik a vontatott és avatatlan organizációval történő munkavégzés, a másik az ellenséges kommunikáció – mondta Tarlós István. A volt főpolgármester úgy vélte, a munkavégzéssel kapcsolatban említést lehet tenni a nagy vehemenciával bejelentett, ám szinte nulla mértékben beváltott ígéretekről is. Az új ciklusból – folytatta – most már gyakorlatilag két év eltelt, és teljesítés nincs.

– Nem egy előkészített munkát hagytunk hátra, de ezek esetében (például Lánchíd, Blaha Lujza tér) nem tudni, milyen valós céllal, nehezen magyarázható időhúzások tanúi lehettünk. Teljesen leálltak az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi munkái is, és elhanyagolható az általuk sokat ismételt faültetések száma. Ezzel szemben egy extrémnek mondható ideo­lógia alapján állandósult a fontos közúti átbocsátó képességek féktelen szűkítése. Ez az erőltetett döntés nemcsak közlekedési, de még környezetvédelmi szempontból is a meghirdetett szándékkal ellentétes következményekkel jár – fejtette ki Tarlós István, aki jelenleg az országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztséget tölti be…

…– Természetesen nem állítom, hogy a mi időnkben minden úgy ment, mint a karikacsapás. Ez a tempó azonban, ami most tapasztalható, már felvetheti annak gyanúját, hogy esetleg nem véletlen folyamatról van szó. Kérdés, hogy mi a tényleges motiváció. Egyre kevésbé gondolom, hogy az ok szimpla dilettantizmus lenne – vélte Tarlós……Egyáltalán nem életszerűtlen arra gondolni, hogy a kormány úgymond „Budapest-ellenes” politikájának szélsőséges bizonygatása és ennek demonstrálása tudatos koncepció lehet a baloldalon…

…Emlékeztetett: a főváros vezetésének átadásakor a kasszában hagytak 200 milliárd forintnyi forrást, a kormány részéről pedig az egyetlen komolyabb forráscsökkentés a helyi iparűzési adó részleges visszafogása volt. – Ami viszont mérsékeltebb hatású volt a közvéleményben megjelentnél, épp a legnagyobb adózók befizetéseit érintette legkevésbé. Az ingyenes parkolás is limitált mértékben érintette a fővárosi önkormányzatot, mivel a parkolási díjak java a kerületek büdzséjébe kerül. Az is közönséges csúsztatás, hogy a kormány csak most késlelteti a Lánchíd felújításának támogatására szánt hatmilliárd forint átutalását. Azt mi is a későbbi szakaszban kaptuk volna meg – jelentette ki Tarlós István….

…Tarlós szerint a baloldal említett kommunikációjában benne lehet a kormány (és egyben a korábbi városvezetés) lejáratását célzó taktika szándéka is. – Ezt a baloldal politikusai és szimpatizáns újságírói nyilván nem szívesen hallják, vadul érvelnek ellene, de ettől még a megállapítás tartalmazhatja az igazság súlyos elemeit. Nyugodtan számítsuk ehhez hozzá, hogy egy sor beruházás most is a kormány támogatása mellett valósulhat meg. Ilyen például a rakpart-rekonstrukció vagy a BKV járműállományának további megújítása, de majd a déli Duna-híd vagy az úgynevezett 5-ös metró is – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott. Összefoglaló értékelése szerint a baloldal támadó, „feneketlen” kommunikációjához járul még az aránytalan, otromba budapesti „visszamutogatások” egész sora. – Pedig a bármilyen mértékű „visszamutogatástól” a mi időnkben a balliberális oldal úgy remegett, mint miskolci kocsonyában a béka…

…– Ez a kommunikáció minden egyéb, az átlagember politikai szimpátiájától vagy antipátiájától független értelemben meghökkentően messzire megy. Sok évszázada egészségesen beágyazódott értékeknek is nekiront (­például a családok szerepe a társadalomban), de a nemzet természetes érdekeit is egyéni módon értelmezi (például az illegális bevándorlások kezelésének kérdése).

Egyes baloldali vezetők hangvétele pedig számomra olykor az ötvenes éveket idézi.

A teljes cikk itt olvasható.

(Címkép: vasarnap.hu)