Amíg lesznek hitüket megvalló fiatalok, nincs okunk arra, hogy a magyarság elveszíti keresztény gyökereit. A vasarnap.hu írása.

2019 karácsonyán – amikor még nem sejtettük, hogy a koronavírus-járvány miatt halasztani kell a várva várt 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust – 52 magyar ember állt kamera elé, hogy a világesemény alkalmából ország-világ előtt tanúságot tegyen istenhitéről. Az 52 részes sorozat még közzé nem tett 17 részét augusztus 20-ától sugározzák a Duna televízió csatornáin. Ebből az alkalommal idézzük fel a videósorozat legfiatalabb, a felvétel idején 15 esztendős műkorcsolyázójának, Berei Pepének tanúságtételét. A kamasz fiú ma is rendületlenül viszi a NEK hírét a műkorcsolya Európa- és világversenyekre – ahol Mel Gibson Passiójával vallja meg hitét újra és újra.

Zsuffa Tünde sajtófőnök a sorozat indulásakor azt mondta: elsősorban olyan embereket kerestek tanúságtevőnek, akiknek a hitre jutása, Istennel való kapcsolata másokban is elindíthat valamit. Fontos szempont volt az is, hogy ne csupán közszereplőket szólaltassanak meg, mert úgy gondolták: a közönség könnyebben tud azonosulni olyan tanúságtevőkkel, akik a lehető legjobb értelemben vett átlagemberek.

Az első 35 tanúságtevő egyike – köztük is a legfiatalabb – volt Berei Pepe műkorcsolyázó-tehetség. Az apa nélkül felnőtt kamasz a felvételen elmondta: „egy fiatal fiú vagyok, aki hisz Istenben, hisz abban, hogy van egy küldetése. És abban, hogy van egy célom, amit el akarok érni”.

Az Ausztriában felnőtt, többszörös osztrák bajnok fiú a kamera előtt beszélt az ima és a hálaadás szerepéről az életében. Néhai, szeretett nagyapját felidézve elmondta: megesküdött neki, hogy egyszer hazatér, és magyar színekben fog versenyezni. Ő pedig azt ígérte – emlékezik vissza Berei Pepe –, „hogy fel fog emelni engem, mint egy hópihét” a versenyeken és az edzéseken, és fentről „mindig támogatni fog”.

A koronavírus-járvány és egy súlyos sérv miatt kimaradt szezont követő versenyekről szólva a műkorcsolyázó azt mondta, bármilyen jól, vagy bármilyen rosszul sikerülnek azok, „én mindig dicsőítem az Istent és Jézust”.
hirdetés

Berei Pepe kiemelte: tudja, hogy ha elég akaratot és hitet fektet a munkába, akkor minden lehetséges.

A fiatal tehetség felidézte egy gyermekkori emlékét is, amikor az utcán „elveszett”, véletlenül egy idegen nőt követve az édesanyja helyett. Egy férfi megszólította az édesanyját, aki ekkor már kétségbeesetten kereste őt, de csak a hangját hallotta, ahogy őt szólongatja. Ez a férfi megtalálta őt és visszavitte az édesanyjához – de amikor köszönetet mondtak volna neki, eltűnt. „Sehol nem találtuk, úgy gondoljuk, hogy egy őrangyal volt” – mesélte.

Berei Pepe időközben felgyógyult, a járványhelyzet is csillapodott, így folytathatja ígéretes műkorcsolyázói pályafutását – ahogy nagyapjának is megígérte, 2019 óta már magyar színekben. Az idei szezonban több más produkció mellett Mel Gibson Passióját is jégre vitte, a linzi Junior Grand Prix-n, a junior vb-n és az ifjúsági olimpián is ezt a kűrt mutatja, mutatta be – így viszi a magyar fiú a NEK hírét a világban 17 évesen, a felnőtt mezőnyben.

A katolikus világegyház legnagyobb rendezvényét, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust az eredeti tervek szerint 2020. szeptember 13–20. között tartották volna Budapesten, ám a világjárvány miatt elhalasztották: idén szeptember 5-e és 12-e között rendezik meg. Magyarország először 1938 májusában adott otthont a 34. Eucharisztikus Világkongresszusnak.

Forrás: vasarnap.hu

(Címképen: Berei Pepe. Forrás: YouTube)