A Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Földi-Kovács Andrea, televíziós újságíró, a Védett Társadalom Alapítvány Kuratóriumának tagja beszélt a szervezet hiánypótló tevékenységéről, hitvallásáról. Rávilágított a civil szervezet valódi céljára, és kifejtette a nyugati országok által preferált szexuális felvilágosítás háttérüzenetét is. 

A Pesti Riporter legutóbbi adásában Ferkó Dániel vendége Földi-Kovács Andrea volt, aki a Védett Társadalom Alapítvány Kuratóriumának egyik tagja. A szervezet nem rég jött létre, így a műsorvezető először az elindulásról és magáról az alapötletről kérdezte az újságírót.

Az alapgondolat az volt, hogy észleltünk olyan társadalmi jelenségeket, amiket nem helyeseltünk, és kerestük a módját, hogyan lehet ezen változtatni. Észleltük azt is, hogy az a bizonyos közvélemény egyértelműen bizonyos trendek szerint változik. A trendek mögött pedig hálózatok, szervezetek, háttérintézmények vannak és úgy tűnik, az az ember tehetetlen, aki a normális és hagyományos értékekben hisz – fogalmazott Földi-Kovács Andrea.

Kiemelte, sok olyan civil szervezet van a jobboldalon, amely a hagyományos értékeket képviseli. A Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa ellenpólusaként létrejött szervezet ezeket az alapítványokat szeretné összekötni.

Földi-Kovács Andrea elmondta, néha a szimpla keresztény gondolat is lehet felkavaró, és egyre inkább az a bátor, aki  kimondja az igazságot.

A Védett Társadalom Alapítványhoz egyébként már tizenháromezren csatlakoztak  és ezen felül Európa minden országából kaptak megkereséseket, hiszen nemzetközi szervezetről beszélünk.

Nagyon sokat beszélünk átfogó szexuális nevelésről, genderideológiáról. Ha a gyerekek felvilágosításáról van szó mi azt gondoljuk egy gyermeknek meg kell tanulnia, mi az a szeretet és hogy hogyan mutassa ki ezt egy partnernek. Azt gondoljuk, ha iskolai felvilágosító programokról beszélünk, akkor ennek van egy helye és ideje – vélekedett az újságíró. Hozzátette, nemrégiben két német oktatási szakember közzétett egy tanulmányt, ami szerint ezek a bizonyos LMBTQ-szervezetek által propagált szexuális felvilágosítások nem a gyerekek felvilágosítását szolgálják, hanem a transzgenderszemlélet.

Forrás: PestiSrácok