Ahol új oktatási intézmény épül, ott új közösség is születik. Ahol új közösség születik, ott a jövő már biztos bástyákra épül – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Szabadkán, a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény átadó ünnepségén.

„Bő egy évvel az alapkőletétel után elégedetten és büszkén nézhetünk körbe. A közös összefogással és fiatalos lendülettel elkészült korszerű épületből már csak a legifjabb nemzedék hiányzik, hogy megtöltse a tereket élettel, pezsgéssel, nevetéssel”- mutatott rá.

Varga Judit szerint a reformkor óta a magyar nyelv és kultúra ügye nem szűnt meg nemzeti ügynek lenni.

Hangsúlyozta, hogy a nyelv megőrzése, ápolása a nemzeti lét, a fennmaradás záloga is. „Az anyanyelvhez és kultúrához való kötődés kisgyermekkorban kezdődik, a szüleinktől, nagyszüleinktől megtanult rigmusok, mondókák, népdalok egy életre szóló útravalóval látnak el minket, melyeket mi is tovább adunk aztán a saját gyermekeinknek”. Ezért – mint mondta – a magyar gyökerek ápolásának, életben tartásának nem is lehet fontosabb és termékenyebb színtere, mint a bölcsőde és az óvoda.

Fotó: Facebook/Varga Judit

Kifejtette: egyebek között ezért hozta létre a magyar kormány a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot – amelynek révén a jelenlegi fejlesztés is megvalósult -, hogy általa hosszú távon támogathassa a határon túli magyar közösségek jövőjét.

„Ez a program, más gazdasági és oktatásügyi beruházásokkal együtt a mi közös sikerünk, amely biztosítja a 15 milliós magyarság szülőföldjén való megmaradását és virágzását” – hangoztatta a miniszter.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ünnepi felszólalásában hangsúlyozta: nem tudják elégszer mondani, hogy az utolsó tíz évben milyen büszkeség magyarnak lenni a Vajdaságban. „Ezt joggal mondjuk, mert olyan anyaország áll mögöttünk, amely odafigyel ránk, anyagi lehetőségeihez mérten és afölött segít nekünk abban, hogy identitásunkat megőrizve boldogulni tudjunk a saját szülőföldünkön”

A beruházás értéke 884 millió forint. Az intézmény szeptembertől kezdi meg a működését. Három óvodai és két bölcsődei csoportnak, azaz mintegy száz magyar gyermeknek tud kiemelkedő színvonalú nevelési lehetőséget biztosítani.

Erről bővebben itt olvashatnak.