Átadták a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) Szeretetkórházának Amerikai úti új főépületét, amelyet másfél milliárd forintos rekonstrukció során alakítottak ki.

Az ünnepélyes átadáson Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett: a kormány a szeretetkórház teljes rekonstrukciójára és bővítésére mintegy 5 milliárd forintos támogatást biztosított.

A szeretetkórház felújításának második üteme során az Uzsoki Utcai Kórháztól 1994-ben visszakapott épületet újították fel, és itt helyezték el a diagnosztikai és járóbeteg-ellátó részleget, illetve itt kapott helyet a hatvan ágyas rehabilitációs osztály is.

Kásler Miklós elmondta, a holokauszt előtt Budapesten négy zsidó kórház volt: a Szabolcs utcai, a Maros utcai, a Városmajor utcai kórház, valamint a szeretetkórház, amelyet 1914-ben alapítottak. A kórházat 1952-en államosították, két melléképülete közül az egyiket, a menedékházat azonban nem, a szeretetkórház azóta is itt működik. A másik – most felújított – melléképületet 1994-ben adták vissza az egyháznak.

Emlékeztetett, a kórház teljes helyreállításának folyamatában „nagyon lényeges pillanat volt”, hogy 2017-ben Orbán Viktor és Heisler András, a Mazsihisz elnöke megállapodtak, hogy a kormány is támogatja a rekonstrukciót.

A közelmúltban a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder levélben mondott köszönetet a kormányfőnek a szeretetkórház támogatásáért – fűzte hozzá a tárcavezető.

Kásler Miklós kijelentette: „ezzel a példamutató fejlesztéssel az egyházi kórházak egésze erősödött meg”.

Mint mondta, az egyházak rendelkeznek azzal a lelki többlettel és azzal a szellemi megközelítéssel, valamint azokkal a feltételekkel, amelyek „alkalmassá teszik őket arra, hogy mindenkinél jobban gondoskodni tudjanak felebarátinkról”. Különösen igaz ez az egyre inkább elszemélytelenedő világunkban.

Manapság nagy az igény a holisztikus gyógyításra, amikor a gyógyítás során nem csak a testi elváltozásokkal, hanem az egész emberrel – a lelkével is – foglalkoznak – jegyezte meg a tárcavezető.

Heisler András kiemelte: a komplex felújításnak köszönhetően a szeretetkórház, amely Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, egy korszerű, 21. századi egészségügyi intézménnyé alakul.

A 4,8 milliárd forintos állami támogatás szorosan kapcsolódik a kormány azon szándékához, hogy a történelem egyházak fenntartásában működő kórházaknak jelentős szerepet szánnak a hazai egészségügyben – mondta.

Heisler András megjegyezte, a felújítást határidőre, a költségek túllépése nélkül teljesítette a kivitelező.

Jakov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy minden társadalom tartozik azzal, hogy jó ellátást nyújtson a tagjainak.

A zsidókat és nem zsidókat ellátó kórház kiemelkedő jelentőségű a magyarországi zsidóság részére. A vészkórház túlélőit is itt kezelik.

Shemesh Assaf, a szeretetkórház igazgatója elmondta, a megújult épület 2300 négyzetméter alapterületű. Az új szárnyban helyet kaptak az ambuláns rendelők, van egy hatvan ágyas rehabilitációs osztály, valamint irodákat és oktatásra szolgáló tereket is kialakítottak.

A közreadott sajtóanyag szerint a beruházás építészeti költsége 1,5 milliárd forint volt, az eszközpark, a felszerelés költsége pedig 500 millió forint.

MTI

Fotó: Kórterem a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) Szeretetkórháza Amerikai úti új fõépületében az átadás napján, 2021. augusztus 29-én. A szeretetkórház felújításának második üteme során az Uzsoki Utcai Kórháztól 1994-ben visszakapott épületet újították fel, a kormány a kórház teljes rekonstrukciójára és bõvítésére mintegy 5 milliárd forintos támogatást biztosított. MTI/Mohai Balázs