Olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a londoni rendőrség (MET) nemsemleges, azaz nem bináris egyenruha bevezetését tervezi állományának tagjai számára – írja a 888.hu.

Nagy-Britannia legnagyobb rendőri szerve (MET) a hírek szerint felülvizsgálja az egyenruhaszabványokat, hogy azok az úgynevezett nem bináris vagy „változó nemű” rendőröknek is megfeleljenek,

mivel jelenleg a különböző neműek különböző ruhát hordanak: a nők bowler sapkát és nyakkendőt viselnek, míg a férfiak sisakot vagy csúcsos sapkát.

Egy Alex Blue nevű tiszt szerint

az eltérő egyenruhaszabványok a közvetett diszkrimináció egy formáját jelentik, és az egyenruhákat nemsemlegessé kellene tenni.

A MET közölte, hogy az egyenruha-szállítóval kötött szerződés 2023-ban jár le, ezért „ezt a fontos visszajelzést figyelembe veszik, mielőtt új szerződésről állapodnának meg”. Kijelentették, hogy 30 ezer rendőrrel konzultálnak a döntés előtt, aminek széles körű következményei lehetnek az egész Egyesült Királyságban, a fegyveres szolgálatokat is beleértve.

A diszkriminációra vonatkozó állítás jogi precedensét állítólag egy tavalyi munkaügyi bírósági ügy szolgáltatta, amelyben a Jaguar Land Rover egyik mérnöke sikeresen érvelt amellett, hogy a nemi identitás „védett tulajdonság”. Harry Miller volt rendőrtiszt a londoni LBC rádiónak azt nyilatkozta, „gyakorlatilag” nem tartja rossz ötletnek, hogy egységes egyenruhát alkalmazzanak.

Ha az egyenruha kényelmes, ha biztonságot nyújt, és figyelembe veszi a férfi és női rendőrök közötti különböző vonalakat, akkor nem hiszem, hogy ez rossz ötlet lenne”

– mondta a Breitbartnak.

Fotó: emeatribune.com