Ünnepi ülésen emlékeztek meg szombaton Prágában a Csehországban élő magyarok legnagyobb szervezete, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ) megalakulásának 30. évfordulójáról.

A CSMMSZ ugyan 1990. február 24-én alakult meg, de a koronavírus-járvány miatt az ünneplésre többszöri halasztás után csak most nyílt lehetőség. Az érvényes járványügyi előírások miatt a részvétel még így is korlátozott volt az ünnepségen.

„Bár az elmúlt harminc évben több magyar szervezet is létrejött Csehországban, és egy részük sajnos meg is szűnt vagy már nem működik, a CSMMSZ változatlanul megtartotta vezető szerepét, és mindmáig a legnagyobb magyar civil szervezet Csehországban” – jelentette ki ünnepi beszédében Kokes János, a Prágai Tükör című folyóirat főszerkesztője. „A CSMMSZ elnöksége mindig fontosnak tartotta és tartja ma is az együttműködést a többi magyar szervezettel, mert vallja, hogy közösen mindig többet lehet tenni a csehországi magyarok érdekében” – tette hozzá.

A szónok köszönetet mondott a cseh és a magyar állami szerveknek azért, hogy támogatják a CSMMSZ működését, és hangsúlyozta: az a tény, hogy a szövetség immár 30 éves,  legfőképpen a tagok munkájának az érdeme.

Az ünnepi ülésen Rákóczi Anna, a CSMMSZ elnöke átvette azt a magyar állami kitüntetést, amelyet Áder János köztársasági elnök adományozott neki március 15-e alkalmából a csehországi magyarok érdekében több évtizede végzett munkája elismeréseként. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagoza kitüntetést Csitári-Rákóczy Gábor Andor, a prágai magyar nagykövetség első beosztottja adta át.

Az 1990. február 24-én alakult magyar szövetség küldetésének fő célját a csehországi magyarok összefogásában, az anyanyelv, a nemzeti hagyományok és a nemzeti öntudat ápolásában és fejlesztésében jelölte meg. A programnyilatkozat leszögezi, hogy a CSMMSZ nem politikai szervezet, napi politikával nem kíván foglalkozni.

Ma a magyar szövetségnek többszáz tagja van. Helyi egyesület működik Brünnben, Karlovy Varyban, Lovosicében, Ostravában, Pilsenben, Prágában és Teplicében. A csehországi magyarok létszáma a legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint mintegy tízezer fő.

Az ünnepi ülés végén bemutatták Tatiána Poljaková Családi históriák 2 című elbeszélés kötetét, amely az évforduló alkalmával jelent meg a magyar szövetség kiadásában.

MTI