Szeptember 8-án, egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli. A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét, ahol az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről.

A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be az ünnepet a 7. század végén, majd IV. Ince pápa a 13. században nyolcadot csatolt hozzá, mely 1955-ig élt. Az ünnep magyar elnevezése a 15. századig vezethető vissza.

A Stella puerpera Solis („hajnali szép csillag”) tiszteletére szokás volt szeptember nyolcadika hajnalán a napfelkeltét a szabadban várni, csatlakozni az angyalokhoz, akik ilyenkor Mária születésén örvendeznek a mennyben. Azt tartották, hogy akinek „érdeme van rá”, meglátja a kelő napban Szűz Máriát. A népi megfigyelések szerint a fecskék Kisasszonykor indulnak útnak.

Ebből a szimbolikából nőtt az a 19–20. század fordulóján még élő Balaton-vidéki és göcseji szokás, hogy a vetőmagot az ünnepre virradó éjszaka, illetve kora hajnalban kitették a harmatra, hogy ne üszkösödjék meg. A nép nyelvén a két nagy Mária-ünnep: augusztus 15. és szeptember 8. közti időszakot kétasszonyköze néven említették.

Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak, s ezek kódexirodalmunkba is bekerültek. A 16. századi Teleki-kódex Anna-legendájában olvasható:

„Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.”

Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumában így vall az ünnepről: „Nagyboldogasszonyban eredetileg Szent Annát, Szűz Mária Kisasszony „legendás” édesanyját tisztelték elődeink.

Ezt, Mária születésének emléknapját egy másik nevezetes nappal, Mária fogantatásának december 8-i ünnepével kapcsolja össze Szeplőtelen fogantatás néven, ami további magyarázattal szolgál a Napba öltözött asszony középkorban keletkezett kultuszára és ábrázolásaira, valamint a gyöngyöspatai Jesse fája-oltár képi üzeneteire. Az oltárfa koronájának öblében látható ovális kép Mária születését ábrázolja, magát a templomot is „Kisasszonynak” szentelték, búcsúnapja szeptember 8.”

A Felvidek.ma nyomán