Soha nem állt szemben egymással a keleti és a nyugati kereszténység Magyarországon, hanem egymást mindig megbecsülte és elismerte – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával tartott találkozóján az M1 aktuális csatorna felvétele szerint.

A miniszterelnök-helyettes felidézte, 2000-ben a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus szentnek ismerte el Szent István királyt, az 1054-es nagy egyházszakadás óta az államalapító uralkodó az első közös szentje keletnek és nyugatnak.

„Ezt az ajándékot Magyarország soha nem felejti el a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátusnak, őszentsége I. Bartolomaiosz pátriárkának, és soha nem fogjuk elfelejteni azt a gazdagságot, azt a hitet, amit Konstantinápolyból kaptunk a honfoglalás után”

– fogalmazott a Semjén Zsolt.

I. Bartolomaiosz a találkozón azt mondta, nagyon szoros kapcsolat fűzi össze a magyar államot és az egyetemes patriarchátust: „egyesít bennünket Szent István király”.

Emlékeztetett, hogy körülbelül 20 évvel ezelőtt saját kezűleg hozta el Magyarországra azt a hivatalos dokumentumot, amely a keleti szentek sorába iktatta I. István királyt. 

Elmondta azt is, örömére szolgál, hogy a következő napokban újra láthatja Ferenc pápát, akivel nagyon szoros és baráti a kapcsolata.

Nyitó képünkön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezett I. Bartholomaioszt, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkáját a Karmelita kolostorban 2021. szeptember 10-én. MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely