Az emberi életet a fogantatástól védelem illeti meg, védeni kell minden körülmények között. Akkor is, ha csak kevéssé szembetűnő, vagy teljesen látható az élet és a test tökéletlensége – mondta Novák Katalin családokért felelős miniszter a debreceni Immánuel Otthon és Iskola új épületének átadásán, ahol hetven fogyatékossággal élő gyereket látnak el.

A család erőforrás, tehát védeni kell, akkor is, amikor nehézségei vannak, és akkor is, amikor látszólag könnyebbek a hétköznapjai – fogalmazott Novák Katalin a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő iskola átadóján.

Novák Katalin elmondta, a magyar kormány anyagi támogatást nyújtott az otthon bővítéséhez. Ez is csak töredékében tudja kifejezni azt a munkát és szolgálatot, amelyet az otthon alkalmazottai végeznek – tette hozzá.

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke igei köszöntésében arról beszélt, hogy olyan tér, terület és „megtestesülés” nyílt, ahol Isten lehetőséget nyit a cselekvésre.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő az elfogadás, a szeretet és a türelem fontosságáról szólva azt mondta, ezekről a fogalmakról ebben az intézményben lehet a legtöbbet tanulni.

Itt lehet megtapasztalni a szeretetnek azt a mélyen emberi esszenciáját, amire semmi nem rakódik, semmi manír, semmi gesztus, semmi hátsó gondolat  – mondta.

Az Immánuel Otthon és Iskola a gondoskodó Debrecen legszebb és legfontosabb értékei közé tartozik – mondta Papp László, a város polgármestere. Kifejtette, az ott dolgozók naponta megkísérlik a rájuk bízott gyerekeknek megmutatni, hogy az élet rengeteg örömöt tartogat a számukra, és azt, hogy nincsenek elveszve, ők és szüleik nem maradnak támasz nélkül az elsőre talán reménytelennek tűnő helyzetben.

Novák Katalin, a családokért felelős miniszter az iskola egyik tanulójával az intézmény új épületének avatásánForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Novák Katalin, a családokért felelős miniszter az iskola egyik tanulójával az intézmény új épületének avatásánForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: origo.hu

Kieemlt kép: MTI