A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előadóival, vendégeivel készült rövidinterjúkat adunk közre az alábbiakban.

S.E.R. Székely János szombathelyi püspök, Boldog Ceferino Intézet.

„A cigány testvéreknek van egy vele született közelsége Istenhez. Ezer éve
vándorok, kitépték a gyökereiket a földből, de talán pont emiatt közel vannak az
éghez. Be kell lépniük az egyházba, így részesei lehetnek ennek a csodának. Meg
kell nyitniuk az életüket az evangélium gazdagsága felé. A mi életünk pedig a
befogadásról kell, hogy szóljon. A cigányság nem probléma, hanem ajándék és
társadalmi sokszínűség, amit a közös hitünk egyesíthet.”

S.E.R. Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek (Horvátország)

„Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson Alojzije Stepinac
képviselte Horvátországot, ez a megtiszteltetés most nekem jutott. Akkor is nehéz
idők voltak, mégis kibírtuk. A mostani helyzetben a pandémia és a megosztottság
okoz gondot, ezt a találkozót is el kellett halasztani egy évvel. Azonban így lett újabb
üzenete ennek az eseménynek: a kitartás és az összetartozás. A keresztény élet és
kereszténység nem mérhető időben vagy térben. Ez az örökkévalóságig szól.”

 

Dominic Duka bíboros, a prágai főegyházmegye érseke (Csehország)

„A vallásszabadságnak a globalizáció idején, amikor káosz van a világban, több
formája van. De tegyük fel a kérdést: ki az, aki szabad? Aki bent van a börtönben,
vagy aki kint van? A belső szabadság olyan, mint egy ajándék. Mert Jézus
Eucharisztiája is ajándék. Engem fogva tartottak a Gulágon, ahol több ezer ember
élt, köztük papok, hívők, férfiak, nők, gyerekek, sőt többen már fogságban születtek.
Van politikai szabadság és van gazdasági szabadság is. A mai világban arra van
szükség, hogy elfogadjuk az igazság elveit. És az igazság az út a szabadsághoz. A
szabadság pedig belülről, a lélekből és az elméből fakad.”

Andrew Yeom Soo-jung bíboros (Korea)

„Hatalmas szeretet fogadott Budapesten. A szervezés fantasztikus, a
kongresszusnak pedig nagyon barátságos és meleg légköre van. Tegnap este a
Szent István-bazilikában részt vettem a szentségimádáson. Amikor imádkoztam,
éreztem Jézus jelenlétét az Eucharisztiában, azt mondta nekem, hogy az idők
végezetéig mellettem lesz. Ez volt talán a legmeghatározóbb momentum számomra
itt Budapesten. Hálás vagyok Erdő Péter bíborosnak a meghívásért, 2019-ben már
egy nemzetközi fórumon találkoztunk Koreában, ahol rendkívül érdeklődő volt az
ország helyzete, a szétszakítottság és a problémák iránt.
Budapestre érkezve meglátogattuk a Hableány emlék helyét, ahol két évvel ezelőtt
sok koreai életét vesztette. Éreztem, hogy a magyarokat megérintette ez a tragédia
és őszintén aggódtak a szeretteinkért. Úgy éreztem, hogy osztoztok a
szenvedésünkben, egy közösségben velünk, ahol Jézus szeretete egyre nagyobb.
Szeretve éreztem magamat.”

 

Baltazar Cardozo bíboros, Merida érseke (Venezuela)

„A részvétel a Kongresszuson lenyűgöző volt, mert a szervezők hozzáállása és
felkészültsége kimagasló. Nagyon pozitív élmény itt lenni, sok tapasztalattal térek
haza Venezuelába. Az én országomban jelenleg nem könnyű az emberek sorsa,
hiányoznak a gyógyszerek és a pandémiával szemben sem állunk jól, mert alacsony
a beoltottság. Egy olyan kormány van hatalmon Venezuelában, amely szétrombolta a
lakosság lehetőségeit, a szociális biztonság a múlté. A testvéri érzület nem jöhet létre
a társadalomban, ha folyamatos háború és éhezés van jelen, és ahol
egyenlőtlenségek vannak az emberek között. Ez a kongresszus rendkívüli módon
motivál és megerősít engem, hogy tovább folytassam a munkát a vallásszabadságért
és az emberek segítéséért. A magyar egyház vezetőivel olyan kapcsolat alakult ki,
ami biztos vagyok benne, hogy segíteni fog az otthoni szociális tevékenységeimben.”

Forrás: NEK