Ma 15 éve, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Ennek kapcsán idézünk 15 mondatot a balatonőszödi kormányüdülőben elmondottakból.

1. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük.

2. Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk*rtuk. Nem kicsit, nagyon.

3. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.

4. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.

5. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.

6. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.

7. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz*rból visszahoztuk a kormányzást a végére.

8. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük.

9. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib*szott sok elemzést el lehet végezni.

10. Magyarország le van írva.

11. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz.

12. Reform, vagy bukás. Nincs más.

13. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

14. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a k*rva országban.

15. Történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra sz*rok.

hirado.hu