Már több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz – jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Úgy vélte, ez annak tulajdonítható, hogy a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke „egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot”.

Elmondta azt is, hogy a petícióhoz október végéig lehet csatlakozni.

Az aláírási helyszíneket az alábbi táblázatban közöljük: