Pécsett is lett végre Pride, ami ugyan kis lépésnek tűnhet egy embernek, azonban hatalmas  lépés az LMBTQ-satöbbi lobbinak. A lobbinak, ami nyomokban olyan, mint a CEU: úgy nem létezik, hogy nagyon is van, sőt, valósággal dübörög, és tiszta erőből mossa át – meg ki – az arra alkalmas agyakat. 

Az állítólagos függetlenobjektív, valójában Fidesz-gyűlölő sajtó a Telextől a 444-ig például hetek óta marketingeli a kormány- és alaptörvényellenes felvonulást. Az egész univerzumot sokkal jobbá tevő szent napon testületileg ki is vonult – lement vidékre, „Mucsára” –  a teljes haladó hadtest, hogy megmutassák, hogyan is kell igazi propagandát gyártani. Előtte azonban még három matrica miatt jajveszékelve félreverték a szivárvány színű harangokat. Hiába, igen veszélyes kis tárgyak a matricák.

A Pesti TV riportereit a menet résztvevői az elfogadás és a szeretet nevében megint inzultálták, újfent láthattunk pár girbe-gurba, liberális középső ujjat, hallhattuk, persze szigorúan csak a tolerancia jegyében, hogy a hatályos magyar törvényekkel egyetértőknek a kettes számú szüleik – fasisztául az  édesanyák –  minden bizonnyal pénzért árulják a testüket, ez utóbbi kijelentés Fekete-Győr Andrást például a legkevésbé sem zavarta, no és persze a szokásos istenkáromló transzparenseket sem hagyták otthon.

De a legizgalmasabb, helyesebben a leghajmeresztőbb kijelentéseket Gyuri bácsi kedvenc lapjának, a Telexnek a videós riportjában hallhattuk. A volt Viva tévés Steiner Kristóf például rögtönzött vallásfilozófiai eszmefuttatást rittyentett, azt állítván, hogy Mohamed, Isten, Mózes és Jézus is az elfogadásért küzdött. Azaz a lobbi sztárja szerint átvitt értelemben a
melegházasságért.

Ez ugye roppant nagy csacsiság, akkora, hogy már-már megsajnáltuk a celebet, ezért mielőtt nagy nyilvánosság előtt még egyszer ekkora hülyeségekkel járatná le magát, azt javasoljuk a melegjogi aktivistának, hogy mielőbb merüljön el a homoszexualitásról szóló vallási tanításokban és példabeszédekben. Finoman szólva is mást fog azokban felfedezni.

Ráadásul a kies és távoli közel-keleten a melegeket arra sem méltatják, hogy holmi golyókat pazaroljanak rájuk: inkább – Mohamed nevében – egy-egy magasabb ház tetejéről szokták lehajigálni őket.

Szólni kell még egy helyi közvélemény-kutatásról is, amelyik roppant sajnálatos módon azt hozta ki, hogy tíz pécsi lakosból hat ellenzi és mindössze négy támogatja a Pride-ot. Erről a pécsi Pride egyik kackiás bajszú szervezője ellentmondást nem tűrő hangon, kerek perec kijelentette, hogy a demokráciát meghaladta a progresszió, azaz véleménye szerint teljesen mindegy, mit gondol a többség, az igazság – ami náluk van – nem egyenlő a többség
véleményével.

Ismerős gondolatok. A kommunisták is pont így vélekedtek. Régóta tudjuk, hogy az  emberek csak akadályozzák a kommunizmus, pardon: a haladás kiteljesedését. Erre Steiner képes volt még egy lapáttal rátenni, ő úgy fogalmazott, hogy a tízből hat az majdnem öt, ami meg majdnem négy, tehát teljesen felesleges a többség véleményére hivatkozni, hiszen az úgyis meg fog egyszer csak változni.

A bámulatos meglátás szerint tehát 2002 és 2010 között az MSZP–SZDSZ-es többség valójában igazságtalan kisebbség volt. Ugye?

A lobbi meg az ellenzéki sajtó láthatóan rajta van az ügyön, rajtuk egészen biztosan nem fog múlni, ráadásul a nemzetközi, újmarxista baloldal is hasonlóan látja a kérdést; tök mindegy, mit gondolnak az emberek a családról meg a melegházasságról, úgyis ők, a progresszív liberálisok fognak dönteni.

Egyelőre még csak szankciókkal harcolnak, de ki tudja, talán a nem is olyan távoli jövőben be is fognak vonulni, hogy egy kis szeretetre és toleranciára
tanítsák Kelet-Európa elmaradott barbárjait, élükön a magyarokkal.

A kutatást egyébként az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat rendelte meg. Ezt nevezik ugye öngólnak.

Forrás: Magyar Nemzet
(A borítókép illusztráció. Forrás: Löffler Péter/Dunántúli Napló)