Ezzel a címmel jelent meg Bán Károly írása a Magyar Hírlapban, amelynek lényege, hogy zavar támadt az erőben.

Mint olvasható, a Párbeszéd vezetőinek zárt Facebook-csoportjából származó hozzászólások szerint a Gyurcsány-show felelősei képtelenek voltak normálisan megszervezni az előválasztást, ezért állt le az informatikai rendszer.

Zavar támadt tehát az erőben, amit az is jelez, hogy Karácsony Gergely főpolgármester egyenesen arról írt, hogy nem támogatja a kétharmados jogszabályok feles törvénnyel történő megváltoztatását, mert ez szerinte hűbelebalázs jogászkodás, nem az európai út, és nem segíti a korszakváltást.

A Gyurcsány-pártot még egy csapás érte pénteken. Ráczné Földi Juditról, a DK elnökségi tagjáról, illetve Fejér megye 1-es választókerületének DK-s jelöltjéről a Válasz Online azt írta, hazudott arról, hogy nincs érdekeltsége offshore-cégben.

Eközben a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel közösségi oldalán tett bejegyzésében próbálta érzékeltetni, hogy suttogó propagandával mondatják ki azt Gyurcsányék: Dobrev elképesztő mértékben vezet a miniszterelnök-jelölt jelöltek első előválasztási fordulójában. Hozzátette: információi alapján a valódi részvétel huszonöt százalékkal alacsonyabb, mint amit jelentenek, és a Dobrev vezetéséről szóló hírek csupán azt a célt szolgálják, hogy mozgósítsák a szavazókat, és még több személyes adatot gyűjtsenek össze.

Deák úgy véli, az előválasztási kampánynak nincsen valódi tétje, a baloldali pártok már rég megállapodtak a legfontosabb kérdésekben: a közös miniszterelnök-jelölt Karácsony Gergely lesz, de szintén döntöttek már a legtöbb egyéni körzet esetében is.

A teljes írást itt olvashatják.