A Mandiner szerint nem maradt írásos nyoma Karácsony Gyurcsány-kormánynak adott tanácsainak. Arról, hogy a jelenlegi főpolgármestert megbízták, fennmaradtak a szerződések, ám az összesen többmilliós díjazásért adott tanácsokról nem lehet pontosabbat tudni. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese ezt közölte a Mandinerrel: „Írásban megvalósult teljesítésnek nincs nyoma, ilyen a rendelkezésre álló adatokból nem igazolható.”

„Az Igazságügyi Minisztériumban (IM) a már kiadott szerződéseken és azok mellékletein kívül nem található olyan tanulmány, elemzés, más hasonló, a szerződés teljesítéseként értékelhető dokumentum, amelyet a Social Report Bt. (Karácsony cége) készített. Írásban megvalósult teljesítésnek tehát nincs nyoma, ilyen a rendelkezésre álló adatokból nem igazolható” – közölte a Mandinerrel Völner Pál miniszterhelyettes, miután a témában érdeklődtünk a tárcánál. Azért ott, mert az IM lett kvázi a jogutódja a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH), amely Karácsony Gergely egykori vállalkozásával a Gyurcsány-kormány részéről annak idején szerződött. Mégpedig politikai tanácsadásra.

A Mandiner az Adatradarral együttműködésben már korábban kikérte az igazságügyi tárcától az egykori megbízási szerződéseket, és egyéb, Karácsony Gergely, illetve cége tanácsadói munkájához kapcsolódó dokumentumokat. Ezeket be is mutatták, azonban nem találtak bármilyen dokumentumot vagy iratot, amely arról számol be, milyen konkrét tanácsokat, javaslatokat tett megbízása idején a jelenlegi főpolgármester, aki egyébként épp most végzett a második helyen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek vetélkedésén. (Kétségtelen: ilyen kikötés nem szerepelt konkrétan a szerződésekben.)

Karácsony több lábon állt! Fontos megjegyezni, a 2004 utáni években a 2010-ben már az LMP-frakcióban parlamenti képviselőként ülő politikus nem csak a saját vállalkozását vitte, hanem a Mediánnál dolgozott főállásban, sőt – mint utóbb kiderült, jogtalanul – a Corvinus Egyetemen is oktatott. Korábbi sajtóbeszámolók szerint a Medián a 2010 előtti MeH legfőbb partnere volt, és „ebből 716 millió bevétele származott a cégnek”.

Ami a kikért megbízási szerződéseket illeti, a megküldött iratok alapján először 2004-ben január 1-től március 31-ig végzett „politikai-tanácsadást” a Karácsony-féle Social Report Bt. a Gyurcsány-kormánynak.

Ez a cég egyébként szinte kizárólag a jelenlegi Párbeszéd-társelnök tanácsadói időszakában működött, nem sokkal utána megszűnt. Karácsony teendője egész pontosan a következő volt: „Kísérje figyelemmel a magyar közélet politikai relevanciával bíró jelenségeit, és azokról a megbízó egyedi igénye szerint készítsen elemzést, vagy a megbízóval konzultáljon azokról.” Ezért akkor havi 350 000 forint + ÁFA megbízási díj járt.

A következő években nagyságrendileg hasonló összegekért, szinte folyamatosan ugyanezt a feladatot látta el az SZDSZ-es Horn Gábor vezette Koalíciós Politikai Államtitkárságnak. Aztán 2008. április 28-án – egy megbízási szerződés dokumentuma alapján – a januárban kötött szerződést hosszabbította meg a MeH Karácsonyékkal – április 30-ig. Ezzel a felek kijelentették, hogy „jelen szerződésmódosítás a közöttük 2008. március 31. napja óta fennálló jogi helyzet írásban történő rögzítése”. A szerződés teljes időtartamára 1,5 millió forint + ÁFA volt a díjazás.

A feladat viszont némileg megváltozott: Karácsony „lássa el a kialakult kormányválság kezelésével kapcsolatos konzultációs és kommunikációs feladatokat, továbbá a felmerülő kérdések egyeztetések érdekében álljon rendelkezésre napi 24 órában a koalíciós koordinációért felelős államtitkár számára”.

Emlékezetes: Horn Gábor akkoriban a Hír Tv kamerája által rögzített felvétel szerint sajátos stílusban üzent a miniszterelnöknek, a Fidesz által kezdeményezett, 2008 márciusi szociális népszavazás eredménye kapcsán. („Nem azt mondták Feri, azt mondták menj a p..ába!)

A „segítségért” Karácsonynak csak áprilisban, vagyis a (formális) felbomlással járó koalíciós feszültség idején nettó 600 000 forint járt.

Summa summárum.

Forrás: mandiner.hu

Fotó: