Egyértelmű, hogy az európai baloldali többség nem fogadja el, hogy meg akarjuk védeni a gyermekeinket és nem engedjük be az LMBTQ-propagandát az oktatási intézményeinkbe, minderről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt, miután találkozott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) küldöttségével.

Egy európaian udvarias, de határozott beszélgetésen vagyunk túl – mondta Varga Judit, miután találkozott a LIBE-bizottság delegációjával Budapesten. Magyarország egy szuverén és szabad ország – ezt rögzítettük a beszélgetés elején.

Egyértelmű, hogy az európai baloldali többség nem fogadja el, hogy meg akarjuk védeni a gyermekeinket és nem engedjük be az LMBTQ-propagandát az oktatási intézményeinkbe.

Nem fogjuk hagyni, hogy hazánkra erőltessenek egy bevándorlási politikát, meg fogjuk védeni a határainkat – mondta Varga Judit.

A 7-es cikkely kapcsán azt mondta, hogy ebben a szakaszban nincsen joghatósága az Európai Parlamentnek, csak a Tanácsnak.

Varga kijelentette, hogy a vádirat megegyezik az ítélettel.

Köszönetet mondott azon konzervatív képviselőknek, akik felszólaltak a magyar álláspont mellett.

Csak a magyar nép demokratikus döntését fogadja el a magyar kormány.

Varga Judit kérdésre azt mondta, hogy Magyarország szigorú törvényi keretek között védi minden kisebbség jogát. Magyarország egy biztonságos európai ország. A gyermekvédelmi törvény a felnőttek jogairól szól – tette hozzá.

A helyreállítási alapról nem volt szó a tárgyaláson, de elfogadhatatlan, hogy értékviták legyenek erről – mondta egy másik kérdésre Varga. Ez egy közös hitelfelvétel eredménye, ezért érthetetlen, hogy miért zsarolnak egy tagállamot – tette hozzá.

Összeurópai szinten vet fel aggályokat, hogy egyes országok már megkapták az előleget, míg mások nem.

A 2006-os őszi eseménysorozatról megkérdezte a LIBE-bizottság tagjait Varga Judit. Megkerülő választ kapott, pedig 15 évvel ezelőtt valódi jogsértések történtek. Varga kijelentette, hogy érthetetlen, hogy a mostani ellenzék miért nem kap kérdéseket, miközben antiszemita jelölteket támogatott és velük állt össze.

Forrás: Origo

Kiemelt kép: portfolio.hu