Mint az a Magyar Nemzetben olvasható, a BBC is hírt adott Kálomista Gábor politikai thrilleréről, ami azért kuriózum, mert a film léte nem nagyon tetszik a globalista oldalnak. Ilyenkor pedig általában elhallgatják a számukra kínos dolgokat.

Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz számára tökéletes időzítéssel jelenik meg az Elk*rtuk című politikai thriller Magyarországon, amelynek plakátjain a volt szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc feje körvonalazódik – olvasható a BBC-n. A brit portál beszámolója szerint a tizenkét évnyi kormányzás után a Fidesz a jó és a rossz harcaként tekint a következő országgyűlési választásra, amely a Fidesz elmúlt tizenkét éve és a visszatérésre törekvő Gyurcsány-korszak között fog eldőlni.

A portál úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc nem indul Orbán Viktorral szemben a választásokon, azonban pártja, a Demokratikus Koalíció, meghatározó tagja annak a hatpárti szövetségnek, amely összefogott a kormánypártokkal szemben. A párt jelöltje pedig Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, aki jelenleg a baloldali pártok előválasztásán méretteti meg magát. Megjegyezték azt is, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánypárt úgy deklarálja az előválasztást, mint Gyurcsány Ferenc bábműsorát, amelynek szereplőit a volt miniszterelnök mozgatja.

Kálomista Gábor, az ElkXrtuk című film producere a BBC-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott a film megjelenésének időzítéséről: „a gyermekfilmek tökéletes premiere mindig Karácsony előtt van, a politikai thrillereké pedig a választások előtt”. Elmondása szerint mi magyarok híresek vagyunk arról, hogy szeretjük elfelejteni a saját történelmünket, mert sokkal kényelmesebb a feledés ködében élni, mint szembenézni a nyilvánvaló tényekkel.

A BBC kiemelte: a producer visszautasított minden közpénzből érkező támogatást, viszont feltüntette azoknak a névsorát, akik hozzájárultak a film elkészítéséhez.

A film hátterét illetően a portál leírta, hogy 2006. szeptemberében szivárgott ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszéde, amelyben beismerte, hogy hazugságokkal nyerték meg a választást. Emlékeztettek, hogy a miniszterelnök nem volt hajlandó lemondani, amelyet követően hatalmas utcai demonstrációk kezdődtek. Hozzátették: az Elk*rtuk című thriller egyaránt feldolgozza azon eseményeket, amikor az alig védett MTV székházát megostromolták a tüntetők és autókat gyújtottak fel, valamint bemutatja azokat az eseményeket is, amikor a békés tüntetőket verték szét a rendőrök.

A portál kitért a magyar baloldal előválasztására is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: mozgósítás szempontjából az első forduló sikeresnek tekinthető, azonban bebizonyosodott, hogy jóval nehezebb több jelölt közül kiválasztani az egy alkalmasat.

Forrás: BBC/Magyar Nemzet

(Címkép: megafilm.hu)