Mostantól a katolikus vallás egyik legfontosabb németországi központjában, Kölnben is engedélyezték az iszlám müezzinek imára hívó énekét – derül ki a város polgármesterének közléséből.

Köln leginkább a katolikus dómjáról híresült el, a világörökség részét képező vallási központ 157 méteres tornyával Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma.

A Bild szerint azonban mostantól azonban nemcsak a dóm harangjai, de az iszlám müezzinek imára hívó éneke is a város egyik jellegzetessége lesz, miután engedélyezték, hogy péntekenként 12 és 15 óra között a város mind a 35 mecsetjének hangszóróiból felcsendüljön a müezzinek éneke:

„Nincs más Isten, csak Allah!”

Köln főpolgármestere, Henriette Reker a Twitteren „a tisztelet jeleként” ünnepelte a „mintaprojektet”. Mint írta, városában ugyan „a székesegyház köszönti és a templom harangjai kísérik” a városba érkező vendégeket, de Köln „kozmopolita városként” most már a muszlimok „jogos vallási érdekeit” is meg akarja védeni.

„Aki ebben kételkedik, az Köln identitását és békés együttélésünket kérdőjelezi meg” – dorgálta meg előre az intézkedés bírálóit a városvezető.

Szakértők azonban óva intenek, szerintük ugyanis az intézkedés nem csupán a „vallásszabadságról” és a „sokszínűségről” szól. Ahmad Mansour integrációs szakértő szerint a mecsetek üzemeltetői „a müezzint a környékük feletti hatalmuk demonstrációjaként ünneplik” majd.

Az intézkedést a CSU is ellenzi, Florian Hahn főtitkárhelyettes a Bildnek nyilatkozva elmondta:

„Bajorországban semmiképpen sem akarunk ilyen modellkísérleteket. Ezek nem részei a mi nyugati hagyományainknak. Az iszlám vallásgyakorláshoz nem szükséges az imára való felhívás.”

A kritikusok szerint az imára hívó müezzin éneke nem hasonlítható a keresztény templomok harangozáshoz, hiszen müezzin vallási jelszavakat hirdet („Allahu Akbar”, vagyis „Allah a leghatalmasabb”), míg a harangok csak szótlanul hívnak imára.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: AP Photo/Martin Meissner