A Századvég Alapítvány legújabb tanulmánya szerint megkérdőjelezhetetlen a Demokratikus Koalíció szerepe a baloldali tömbön belül. Az elemzés rámutat arra is, hogy a DK-n kívüli balliberális erők azáltal, hogy szövetkeznek Gyurcsány Ferenccel a saját szavazóbázisuk fokozatos lemorzsolódását idézik elő, miközben hozzájárulnak az ex-kormányfő visszatéréséhez – számoltak be róla az M1 Ma reggel című műsorában.

A Demokratikus Koalíció úgy tudott az ellenzék vezető erejévé válni, hogy fokozatosan, nagyon kitartó és következetes politikai munka eredményével egy szabályt követtek: ha Orbán Viktor mond valamit, akkor Gyurcsány Ferenc vagy a pártja, a DK mindig az ellentétes pozíciót foglalja el – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

Majd magyarázatként hozzátette: ha Orbán Viktor azt mondja, hogy az erős nemzetek erős Európájára van szükség az unión belül, akkor a DK az Európai Egyesült Államokról beszél.

Gyurcsány Ferenc máig a legnépszerűtlenebb magyar politikusok egyike, ezért Dobrev Klárát tolta előre, így épít egy új politikai karaktert, aki mögött pártelnökként továbbra is ő van

– mondta a szakértő.

Ahogy a Momentum is egy időben a Gyurcsány nélküli ellenzék látszatát keltette, mint korábban Bajnai Gordon vagy Botka László – nekik ugyanúgy nem sikerült, mint feltehetően Márki-Zay Péternek sem fog, hiszen akár mit is mond most, akármennyire is próbálja magát kommunikációs szinten eltávolítani Dobrev Klárától, előbb vagy utóbb szövetséget kell kötnie a DK-val – vélte Kiszelly Zoltán.

Akárki is lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, ugyanúgy a DK- frakcióval kell együttműködnie majd, mint ahogy Karácsony Gergelynek már most két éve polgármesterként a fővárosi közgyűlésben a DK-val kell együttműködnie – tette hozzá.

Gyurcsány Ferencnek nem az a fontos, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt – nyilván egyszerűbb, ha a felesége a miniszterelnök-jelölt, mert akkor egy lépésben, ha pedig Márki-Zay lesz a miniszterelnök-jelölt akkor két lépésben veszi át az ellenzék vezetését, de a cél ugyanaz, hogy a DK legyen a legerősebb ellenzéki párt – fogalmazott a szakértő.

Kiszelly Zoltán kiemelte, hogy Gyurcsány Ferenc 15 év után most van a legközelebb ahhoz, hogy az ellenzéket maga alá gyűrje és hogy pártja az ellenzék vitathatatlan vezetője legyen.

Gyurcsány Ferenc úgy akarja irányítani a folyamatokat a legerősebb ellenzéki párt éléről, hogy ő lehetőleg háttérbe maradjon – mondta, majd hozzátette: Gyurcsányék az ellenzéki szavazókat átverik, hiszen a választópolgárok akárkire  is szavaznak, a végén Gyurcsány Ferencet fogják kapni.

Forrás: hirado.hu / M1

Fotó: hirado.hu