A „Sétatörténelem”, a március 15-i Sétaforradalom és az augusztus 20-i Sétatörténelem kisfilmek után, ezúttal az 1956. október 23-i forradalom eseményeit dolgozta fel.

A műsorvezető, Bagi Iván ismét a történelem szakon végzett stand-up-ost, Szép Bencét hívta segítségül. A két humorista mindenki számára élvezetes és dinamikus stílusban járja be a forradalom főbb helyszíneit. Olyan érdekességeket is felelevenítve az október 23-i események helyszínein sétálva, amelyeket nem tanítanak az iskolában a fegyveres harcokról, Nagy Imréről, a pesti srácokról, Molotov-koktélról vagy a parlamentünk homlokzatán most is megtalálható eredeti golyó lőtte nyomokról!

A Sétatörténelem videósorozat ötletét Bagi Iván és producer társa, Duhonyi József találták ki. A kisfilmek célja, hogy bemutassák a magyar történelem fontos, érdekes és kevésbé ismert eseményeit. Mindezt fiatalosan és szórakoztatóan, hogy minden korosztály számára közérthető legyen. Az alkotók a filmben elhangzó fiatalos zenei világon túl nagy hangsúlyt fektettek a képi megjelenítésre is, ezért a filmben olyan felvételekkel is találkozhatunk, amit eddig egyetlen történelmi kisfilmben sem láthatunk még Budapestről. A drónkamerák segítségével egyedi képi világban tárulnak elénk a forradalom ikonikus helyszínei.
„Azért találtuk ki ezt a formátumot, mert a rohanó világban arra jöttünk rá, hogy a fiatalok nem olvasnak könyveket, nem járnak színházba, inkább az interneten lógnak. Ezért találtuk ki, hogy rövid történelmi kisfilmeket készítsünk az ő nyelvükön szólva. Fiatalosan, lazán és csak nagyon finoman vegyítve a humort ezzel a történelmi formátummal„ – árulta el Iván. Bízik benne, hogy a március 15-i és augusztus 20-i kisfilmükhöz hasonlóan, ezzel is közelebb tudják hozni minden korosztályhoz október 23-át. A Sétatörténelem videósorozat producere, Duhonyi József hozzátette: „Szerintem, ha a tanulás mellett kiegészítő anyagként a Sétatörténelem részeiből készülnek fel a diákok történelemórára, biztos vagyok benne, hogy akkor jó feletet fognak tudni adni az iskolában.”
Forrás: metropol.hu
Fotó: Bagi Iván