Talán sokan emlékeznek még a taxisblokádra, mely 31 évvel ezelőtt 1990. október 25-én robbant ki és bénította le négy napra az egész országot. Sokan megrémültek, hiszen az alig kivirágzó magyar demokráciát durva támadás érte.

A taxisokat jól szervezetten az akkori liberális központ az SZDSZ irányította, logisztikai, ideológiai támogatást nyújtva az akcióhoz. Borvendég Zsuzsanna szerint „a CIA fedőszervezetei is jelen lehettek a taxisblokád idején és szították a hangulatot, manipulálták az embereket. Ne feledjük a média, a televízió és az írott sajtó szerepét se! A posztkommunista garnitúra a rendszerváltozáskor lényegében érintetlen maradt, az előző rendszer megbízható és megfuttatott emberei foglalták el a legfőbb pozíciókat jóval ’90 után is.”A történet eszkalációját az akkor Lezsák Sándor által szervezett Békemenetnek mondható békés, nagy erejű tüntetés akadályozta meg!

A viharos eseményekről most kezdődött el egy nagyszabású mozifilm, a Blokád forgatása, amelynek központi alakja a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök. Őt a kamerák előtt két színész is megformálja, miután a két idősíkban játszódó történet betekintést enged a pályakezdő tanárként, az 1956-os forradalomban is részt vevő Antall József életébe, és beavat a taxisblokád idején a barikád túloldalán álló, a válság megoldásán dolgozó kormányfő érzéseinek, döntéseinek hátterébe is. A 24 éves Antallt ifj. Vidnyánszky Attila, míg az 58 éves énjét Seress Zoltán formálja meg a 2022. január közepéig tartó felvételek során, amelyek jeleneteit közel 40 budapesti és főváros közeli helyszínen rögzítik 70 színész és több mint 200 statiszta közreműködésével.

A taxisblokád 1990/forrás: Mandiners

A taxisblokád 1990/forrás: Mandiner

Történelmi pillanatokat élt át Magyarország 1990 októberében. A benzinár drasztikus megemelése miatt a létbizonytalanságtól tartó személy- és árufuvarozók országszerte lezárták az utakat, hidakat. A fővárost szinte nem lehetett megközelíteni, Budapesten egyedül a metró közlekedett. A közlekedési káosz rövid idő alatt gazdasági és társadalmi krízisbe torkollt, amit az alig öt hónapja hivatalba lépett kormány képtelennek tűnt kezelni.

A betegségével küzdő, frissen műtött miniszterelnök, Antall József, aki 1956-ban az elnyomó hatalom ellen harcolt, azzal szembesül, hogy most ő lett a „nép ellensége”, és ellene lázadnak.

Antall József a kórházból ad interjút/Forrás/youtube

Antall József a kórházból ad interjút/Forrás/youtube

A Blokád alkotóinak – köztük Lajos Tamás producer, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Tősér Ádám rendező – fantáziáját is ez a politikai csapdahelyzet ragadta meg leginkább, hogy a két, sűrű és vészterhes történelmi időszakot is megélő Antall József személyes történetén keresztül a rendszerváltás időszakát is átélhetővé, feldolgozhatóvá tegyék a nézők, köztük a legfiatalabbak számára is, amire magyar mozifilm eddig még nem vállalkozott.

A NEMZETI FILMINTÉZET TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLŐ BLOKÁD 48 NAPOSRA TERVEZETT FORGATÁSA OKTÓBER 20-ÁN KEZDŐDÖTT EL, ÉS A FELVÉTELEK VÁRHATÓAN 2022. JANUÁR KÖZEPÉIG TARTANAK.

A számos helyszínen és két idősíkban játszódó filmhez többek között Budapesten a Szabadság és az Erzsébet hídon, a Magyar Tudományos Akadémián, a Parlamentnél, a BM Kórházban, a Budaörsi laktanyában, Százhalombattán rögzítenek jeleneteket, illetve a Bem téren, ahol az 56-os forradalmi események pillanatait örökíti majd meg a kamera.

A film főszerepeit ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán mellett, a köztársasági elnököt, Göncz Árpádot Gáspár Tibor, Antall József kezelőorvosát Szacsvay László, illetve a miniszterelnök feleségét Tóth Ildikó alakítja.

A BLOKÁD PRODUCERE LAJOS TAMÁS, FORGATÓKÖNYVÉT AZ APRÓ MESÉKET, A FÉLVILÁGOT ÉS AZ ÖRÖK TELET IS JEGYZŐ KÖBLI NORBERT ÍRTA.

A rendezői feladatokat az idén szeptemberben bemutatott Kittenberger – Az utolsó vadászat alkotója, Tősér Ádám látja el, míg a film egyedi képi világáért a Hurok, A játszma és a Post Mortem operatőre, Nagy András felel. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde.

Forrás és kiemelt kép: origo.hu