Bármilyen baloldali demonstrációt szívesen látnak az amerikai egyetemeken, ha azonban konzervatív véleménynyilvánításról van szó, akkor már nem ilyen elfogadó a környezet – pedig állítólag éppen ők küzdenek a befogadásért és a toleranciáért.

Sokszor rajzolnak a fiatalok krétával a betonra, hogy ezáltal fejezzék ki a hozzáállásukat valamilyen számukra fontosnak tartott üggyel kapcsolatban. Mint az azonban kiderül a Campus Reform összeállításából az ilyen krétarajzokat van, hogy eltörlik a másként gondolkodók. Ez a jelenség ugyanakkor főként a konzervatív üzenetekre igaz, a baloldali demonstrációkra nem – ezek mindenféle korlátozás és rongálás nélkül megvalósulhatnak.

Idén ősszel a Central Michigan Egyetem kampuszán a helyi republikánus diákok írtak krétával életpári üzeneteket a járdára. Ez azonban piszkálta egy diák szemét, aki nem is sokat várt, és tönkretette a konzervatív véleményt kinyilvánító üzeneteket. Anthony James az interneten kérkedett tettével, ahol azt írta, hogy 45 percet töltött azzal, hogy eltüntesse a járdáról a rasszista és életpárti hülyeségeket – amiknek a helyére egyébként abortuszpárti üzeneteket írt.

Tavasszal pedig a Texasi Egyetemen helyeztek el a Young Conservatives of Texas nevű konzervatív diákszervezet tagjai összesen 1000 rózsaszín zászlót az austini kampuszon, hogy az elvetetett gyermekekre emlékezzenek. Minden egyes zászló körülbelül 800 elvetetett babát jelképezett. Nem sokáig maradt meg azonban az emlékhely, másnap reggelre eltűntek a zászlók. Ezeket később egy kupacba dobálva találták meg, az emlékhely poszterével együtt, amelyre olyan szlogeneket írtak, mint például a BLM és „az én testem, az én döntésem”.

Ezzel szemben, a jelek szerint, ha baloldali demonstráció történik az egyetemeken, azzal nincsen semmi gond, és azt nem rongálja meg senki. A Point Park Egyetemen októberben a járdát szivárvány ábrákkal és pride-os zászlókkal rajzolták tele, hogy így biztosítsák az LMBTQ-közösséghez tartozó diákokat a támogatásról, és feltehetőleg azért is, hogy így ünnepeljék a nemzeti coming-out napot. Ezeket az üzeneteket senki nem törölte el a járdáról.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Kép: Pixabay