Dr. Hoppál Péter Pécs és környéke fideszes országgyűlési képviselője megelégelte, hogy az egyik mocskolódó, álhírgyártó globalista portál sokadszorra is hazugságokat tett közzé vele kapcsolatban, ezért beperelte őket. Meg is nyerte a pert. Erről közösségi oldalán számolt be.

„Idén március végén a leggyalázatosabb országos baloldali álhírgyár, az ezalenyeg.hu sokadszorra állított velem kapcsolatban valótlanságot. Közszereplőként persze többet kell az átlagembernél elviselnünk, de van egy szint, amit már nem szabad eltűrni, és határozott válaszlépésre van szükség. Úgy döntöttem, hogy megteszem 12 év parlamenti képviselői szolgálatom első feljelentését. Bepereltem a hírportált.

Az említett baloldali médium tavasszal azzal vádolt meg, hogy a COVID járványban számomra nem fontos az emberek élete, és miattam is halt meg 20.000 ember, tehát arra utalnak, hogy gyilkos vagyok. Ezt a visszataszító cikket már nem hagytam szó nélkül, és bírósági keresetet nyújtottam be az oldal tulajdonosa, az Oraculum 2020 Kft. ellen becsülethez fűződő személyiségi jogok megsértése tárgyában. A 2019-ben alapított cégről azt kell tudni, hogy tulajdonosa az egykori MSZP-s országgyűlési képviselő és komlói polgármester, ma DK-s Páva Zoltán fia, akit szintén Páva Zoltánnak hívnak. Cikkeiket gyáva módon névtelenül írják, telefonon nem érhető el a szerkesztőség.

A november elején a Fővárosi Törvényszéken folytatott perben a bíróság megállapította, hogy az Oraculum 2020 Kft. által tulajdonolt ezalenyeg.hu cikkében megsértette a becsületemhez fűződő személyiségi jogaimat, ezért őket sérelemdíj és a teljes perköltség megfizetésére kötelezte. Győzött az igazság.

Ne hagyjuk a gyűlöletre épülő baloldali kampány alattomos támadásait szó nélkül! Elég a gyáva és aljas mocskolódásokból! Nem ilyen országot akarunk, ahol büntetlenül gyalázhatnak az álhírgyártók bárkit. Fel kell lépni a baloldal hazugságai ellen!”

Forrás és címkép: Facebook