Cáfolhatatlan tényekkel tudjuk bizonyítani, hogy az oltás életet ment Cáfolhatatlan kutatási eredményekkel tudjuk bizonyítani azt, hogy az oltás rendkívül fontos, életet ment – mondta el Kásler Miklós az EMMI minisztere az oltóanyagok hatásvizsgálatával kapcsolatos nyilatkozatában.

Kásler Miklós az Életközelben videóinterjúban arról beszélt, hogy az idei év elején elindult oltóanyag vizsgálat bebizonyította, hogy a Magyarországon alkalmazott mindegyik vizsgált vakcina hatékony. A tárcavezető elmondta, hogy 2021. január 22. és június 10. között
3,7 millió embert oltottak be, akiknek az adatait feldolgozták. Ennek alapján azt lehet mondani, hogy a fertőzés ellen Magyarországon használt vakcinák 69 és 88 százalék között megvédték az embereket. A halálozás megelőzésében még magasabb hatékonyságot mutattak fel, mindegyik vakcina átlagosan 88 és 98 százalék közötti mértékben megelőzte a betegség súlyossá válását, illetve a betegeink elvesztését.

Vakcinációval kb. 9500 emberi életet lehetett megmenteni ebben az időszakban és az érintetteknek majdnem a felét a két keleti vakcina beadása mentette meg – emelte ki. A keleti vakcinák iránti bizalom jelentősen javult a világban, amit igazol, hogy az Egyesült Államok is lehetővé tette a Sinopharm-mal oltott emberek amerikai beutazását – tette hozzá.

Az interjú végén a kutatási eredményeket összegezve Kásler Miklós miniszter elmondta, hogy az adatok igazolják azokat a döntéseket, amit az oltási stratégiánál, ezeknek az adatoknak és tényeknek a hiányában is, az eddigi orvosi judíciumok alapján meghoztak.

(Címkép forrás: Facebook)