2006 már messze van. Csak éppen nem felejthető. Sem az országot a csőd felé vezető dilettáns kormányzás, sem az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc elnyomó gépezetének fékevesztett tombolása, a rendőri erőszak, brutalitás. 

A rendszerváltás után 16 évvel történt mindaz, ami egyetlen demokráciában se fordulhatna elő: békés megemlékezőket és a gyurcsányi hazugságok ellen szót emelőket vertek véresre, lőtték gumilövedékkel fejmagasságban, rugdostak félholtra földön fekvő, védekezésre képtelen embereket azonosító nélküli „rendőrök”. A fékevesztett terrorista akcióról Schmidt Mária a Terror Háza múzeum igazgatója 2008-ban írt keserű hangú visszaemlékezést Embervadászat 2006 címmel, (Ezt a munkáját újra közzé tette a Látószög portál.) Az írás eredetileg Kormos Valéria: Embervadászat utasításra. Jogállamiságunk igazi arca 2006–2008 című kötetének előszavaként jelent meg.

Azóta 15 év telt el, ám az akkori barbár ámokfutás felelőseit a mai napig nem marasztalták el, vezetőinek eszük ágában sincs bocsánatot kérni az ártatlan áldozatoktól. Schmidt Mária ezért most utószót illesztett írásához, megnevezve azokat a bírákat,ügyészeket és rendőri vezetőket, akik részesei voltak a soha el nem évülő terrorcselekményeknek és az azt követő koncepciós pereknek.

Utószó

„Ezt a dolgozatot 2008-ban írtam. Még Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök. Mostani közretételét az indokolja, hogy a 2006 őszi állami terror óta eltelt 15 év sem csitította el azt a döbbenetet és felháborodást, amit akkor éreztünk. Sőt. Az eseményeket felidézve egyre nő az elkeseredésünk, hiszen a felelősök és a tettesek megbüntetése szinte teljesen elmaradt, legtöbbjük még a szembesítést is megúszta. Sem ők, sem a politikai vezetők nem kértek bocsánatot, nem követték meg sem az áldozatokat, sem a magyar polgárokat. Nincs tehát bűnbocsánat. Amíg flegmán és arrogánsan bújnak szégyenük mögé a felelősök és a tettesek, addig újra és újra azzal szembesülnek majd, hogy bűnüket számon kérik rajtuk. „Szörnyű a bűn, terhes a vád” –írja Arany János: Ágnes asszony című balladájában.

Ezért újra idemásolom azoknak a bíráknak, ügyészeknek, rendőri vezetőknek a nevét, akiket a 2008-as kötet is felsorolt. Ha méltó büntetésüket eddig el is kerülték, legalább a jóérzésű emberek megvetése sújtsa őket.

2006. szeptember 19–21. között levadászott fiatalok ügyében eljáró személyek (a teljesség igénye nélkül)

Bírák: Dr. Dénes Veronika, Dr. Fuér Angéla, Dr. Gábriel Éva, Dr. Kovács Krisztina, Martineczné Dr. Szilágyi Csilla, Ráczné Dr. Kschwendt Katalin, Dr. Stummer Attila, Dr. Tatár J. Tamás, Dr. Vasvári Csaba.

Ügyészek: Dr. Falvai Zsolt, Dr. Palásti Márta.

Rendőri vezetők: Bene László, r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Szabadfi Árpád, r. dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese, Dobozi József, dandártábornok, Rendészeti Biztonsági Szolgálat, Gergényi Péter, r. vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány, Perlaki Attila, VIII. kerületi rendőrkapitány, Gáborjáni Szabó Attila, X. kerületi rendőrkapitány, Dr. Balázs Norbert, alezredes, a Dukán-per egyik tanúja, Szabó Tamás, százados, a Dukán-per másik tanúja.

Fotó: pestisracok.hu

Rendőrterror 2006. október 23. (Archiv fotó: pestisracok.hu)

Akkor, 2006-ban, a hatalom megverette a vele szembeforduló magyar polgárokat. Meg akarta őket félemlíteni, el akarta venni a kedvüket attól, hogy politikai véleményt nyilvánítsanak. Szisztematikus állami terrorral akarta megalázni azokat, akik 1956 ötvenedik évfordulóján a Fidesz megemlékezésén ünnepeltek. A polgárok megveretése többes célt szolgált. Egyrészről a legitimitási válságba zuhant kormány és a mögötte álló pártok erődemonstrációja volt, annak bizonyítása, hogy még mindig ők az urak a házban. De emellett a velük szembefordulók látványos megaláztatását, kiszolgáltatottságuk felmutatását is szolgálta. Ezért tették gúny tárgyává a félholtra vert, bekötött fejű fideszes országgyűlési képviselőt: Révész Máriuszt, akin a kormánypárti SZDSZ elnöke: Kuncze Gábor a magyar országgyűlésben Mártíriuszként gúnyolódott. Ezzel egyértelművé vált a Gyurcsány kormányzatnak az a szándéka, hogy az ellenzéki Fideszt a tehetetlen áldozat pozíciójába szorítsa be. Nem sikerült neki, mert az ellenzék az első pillanattól kezdve aktívan kiállt az áldozatok mellett, ügyüket a saját ügyének tekintette, és az Országgyűlésben és azon kívül is minden alkalmat megragadott az államilag elrendelt embervadászat leleplezésére, az eljáró hatóságok felelősségre vonására, bűncselekményeik leleplezésére. Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő, Kormos Valériával, a Magyar Nemzet oknyomozó újságírójával és Ács Sándornéval börtönről-börtönre járva vette számba az elhurcolt áldozatokat és kísérte figyelemmel sorsukat. Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, a parlament Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnöke és Gulyás Gergely fideszes képviselő parlamenti felszólalásaikban, az általuk vezetett vizsgálóbizottságokban álltak ki mellettük és szorgalmazták a törvényellenesen eljáró hatósági személyek felelősségre vonását. Szép számmal mozdultak meg mellettük civilek, közismert személyiségek és azok a jogászok, akik fáradhatatlanul vállalták az áldozatokért való kiállást, ellátták jogi képviseletüket. Így Morvai Krisztina, Pelle Andrea és Schiffer András, Bárándy Péter leköszönt igazságügyi miniszter és Hajós András showman demonstratívan vállalták kötetünk bemutatását.

A szociálliberális hatalomgyakorlók a kommunista totális diktatúra terrorista eszköztárát használták ellenünk. De 2006-ban mi már másfél évtizede szabadok voltunk. Szabad polgárok, akik nem tűrték, hogy a hatalmon levők terrorizálják őket. Ezért emelték fel oly sokan a szavukat és fordultak velük szembe.

Mert nem akartunk újra félelemben élni. Abból végleg elegünk volt már.”

(A XXI. Század Intézet „Ezt tették velünk 2006-ban” címmel szervez kerekasztal-beszélgetést 2021. november 15-én a Terror Háza Múzeumban, melyen részt vesz Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.)

Forrás: latoszogblog.hu

Címkép: https://civilosszefogas.hu/ civilosszefogas.hu