Magyarország Kormánya – reagálva az üzemanyag árának ugrásszerű növekedésére – november 15-étől 480 forintos felső határral rögzítette a benzin és a gázolaj literenkénti árát. A Századvég utánajárt, hogy a lakosság hogyan vélekedik az említett kormányzati lépésről.

A közvélemény-kutatási adatok alapján kijelenthető, hogy a magyarok több mint négyötöde (85 százaléka) egyetért azzal, hogy a kormányzat a 95-ös benzin és a gázolaj tekintetében literenként legfeljebb 480 forintos hatósági árat vezetett be, ezzel szemben a 10 százalékuk ellenzi a szóban forgó intézkedést.

Megállapítható, hogy az üzemanyagárak féken tartását szolgáló döntés kedvező lakossági megítélése nem függ érdemben a politikai hovatartozástól, valamennyi vizsgált választói csoportban egyetértés övezi a hatósági árazás bevezetését. Ennek megfelelően az önbesorolásuk szerint baloldali megkérdezettek 88, a jobboldaliak 85, míg a középen állók 84 százaléka helyesli a benzin és a gázolaj árának maximálását.

Századvég felmérés

Kép: Századvég

A felmérés kitért arra is, hogy Márki-Zay szimpatizánsai hogyan viszonyulnak az üzemanyagár-stophoz. A kutatás rávilágít, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester álláspontja az említett kérdésben nem találkozik a saját támogatói többségének elvárásaival. A felmérés szerint ugyanis a Márki-Zay Péterről kedvezően vélekedők 87 százaléka egyetért a kormányzat benzinárakra vonatkozó döntésével, míg a hatósági árazást ellenzők aránya 10 százalékra tehető ebben a választói közegben.

Forrás: Századvég

2022 plusz

Persze nem csak Márky-Zay nem ért egyet a kormány benzinár stopjával, hanem több ellenzéki országgyűlési képviselő sem. Az ellenzéki gáncsoskodáshoz már hozzászoktunk, de ebben a kérdésben már a megmondó emberek saját rajongóikkal is szembe mennek, mint a felmérés tanúsítja. Csak egy bökkenő van a dologban. Könnyen beszél az, akinek magas jövedelem mellett egy fillérjébe sem kerül a benzin. Ugyanis, mint ismert, a képviselőknek ott lapul a zsebében az Országház által biztosított benzinkártya, vagyis – ahogy divat mondani – az adófizetők pénzén furikáznak, így nekik mindegy, hogy hány forintba kerül az üzemanyag.

Marxnak egy jó mondása volt: A lét határozza meg a tudatot.

Mi meg hozzátesszük: a képviselő üléspontja határozza meg álláspontját.