Bár a főpolgármester két éve (!!) még büszkén jelentette be, hogy sikerült tartós megoldást találni a Szózat szerzőjét ábrázoló szobor téli védelmére, most is csak egy olcsó és csúnya megoldást alkalmaztak.

Nem a Városháza-ügy az egyetlen Karácsony Gergelyéknél, amelyben sokasodnak a kérdőjelek, a Fővárosi Önkormányzathoz közel, a Vörösmarty-téren sem stimmel valami. Többen is jelezték, hogy bár egy acéllemezekből készült pavilonnak kellene állnia a tér közepén álló Vörösmarty-szobor felett és körül,

a tavalyi évhez hasonlóan azonban ismét csak átlátszó nejlonba öltöztették télre a műalkotást.
Ez nem csak esztétikailag csúnya, de nem tesz jót a két éve restaurált kompozíciónak sem.

Pedig az akkor frissen megválasztott főpolgármester 2019 őszén, a Belváros-Lipótváros Önkormányzat által teljesen felújított tér átadása után büszkén harangozta be, hogy micsoda nagyszerű megoldást találtak a szobor téli védelmére. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a máshol alkalmazott nejlon borítás vagy bádog-bedeszkázás helyett a szobor fölé egy egyedi tervezésű pavilont emeltek.

Ahogy a főpolgármester fogalmazott: „A téren lévő Vörösmarty-szobor eddig az ünnephez és a fővároshoz is méltatlan védelmet kapott a téli időszakban, innentől viszont már egy innovatív építmény ad oltalmat a szobornak, amely egyúttal felhívja a figyelmet az értékeinkre.”

A pavilon megtervező és megépítő Hello Wood Kft., amellyel a fővárosi tulajdonban lévő Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. kötött szerződést a projektre,

csaknem negyvenmillió forintért vállalta a kivitelezést.
A cég akkori tájékoztatása szerint olyan állagmegóvó és bemutató pavilont terveztek és építettek a Vörösmarty emlékműnek, mely megvédi a téli időjárás viszontagságaitól a carrarai márványból készült szoborcsoportot. A tíz méter magas, acélból készült, szakrális hangulatú pavilon elemeit a tél végén szét lehet szedni, majd a következő évben újra összerakni.

A szerkezet azonban mindössze egy télen át „őrizte a szobrot”, tavaly már nem építették fel, ahogy idén sem. Pedig ahogy a nullahategy.hu restaurálási tervet idéző cikkéből is kiderül, a nejlonozás azért sem jó megoldás, mert a hőingadozás miatt páralecsapódás keletkezik a fólia alatt, amely a szobor számára kártékony mikrobák megtelepedéséhez vezethet. Másrészt a páralecsapódás helyén felgyülemlő és megfagyó víz szintén károsíthatja a szobrot.

Természetesen megpróbáltuk megtudni a Fővárostól, hogy miért ezt a megoldást alkalmazták, miért nem a pavilon védi a szobrot? Ez már csak azért is lényeges kérdés, mert az interneten is fellelhető közbeszerzési értesítő szerint a pavilonról szóló, 2019 október 30-i keltezésű szerződést tavaly áprilisában 2021 május 15-ig meghosszabbították.

Kérdéseinkre azonban egyelőre nem reagált a Fővárosi Önkormányzat.

Pedig a műalkotás komoly értéket képvisel, védelme alapvető fontosságú kellene, hogy legyen. Kallós Ede és Telcs Ede szobrászok közös alkotását 1908 májusában avatták fel, a szobor talapzata 23 mészkő tömbből, míg maga a szoborcsoport 21 márványtömbből áll. 2019 előtt legutóbb 1998-ban esett át restauráláson.

Forrás: Mandiner

Kép: Ficsor Márton