A Jobbik két vezető politikusa újabb leleplező anyagokkal kereste meg a Bors szerkesztőségét. Ismét elmondták, hogy a párt többségének elege lett abból az erőszakos, nagyképű, mindenkit félresöprő stílusból, ahogy az elnök a pártot vezeti. A Jobbik szerintük a szakadék felé rohan – írja a lap.

Állítják, hogy Jakab Péter megtévesztő módon kettős életet él, egészen mást mond és mutat, mint ami a valóság. Szerintük az csak a jéghegy csúcsa, hogy Jakab Péter az Országgyűléssel béreltet magának egy lakást, amit aztán dupla haszonnal másnak kiadnak. Vannak ennél sokkal durvább dolgok is a tarsolyukban.

Ezúttal Jakab Péter családi ingatlanbirodalmáról hoztak dokumentumokat, elsősorban tulajdoni lapokat – írja a Bors. A beszámoló szerint ezekből kiderült, hogy a pártelnök családtagjai az elmúlt időszakban Budapest XI. kerületében sorra veszik a lakásokat Budán, egy jó befektetésnek számító, ugrásszerű fejlődés előtt álló területen. Meglepő módon egymástól szinte néhány lépésnyi távolságra, Kelenföldön az új pláza közelében vásárolnak Jakabék, mint akik trükkös ingatlanszakértőként jó előre pontosan felmérték, hogy az Etele Plaza megnyitása szinte azonnal 20–30 százalékkal felértékeli a környékbeli lakások árát.

Először Jakab Péter nővére és a férje vágtak bele a kelenföldi ingatlanbizniszbe. Rácsaptak egy Fehérvári úti lakásra, ez lett a családi birodalom első darabja. Aztán jött egy lakás a Bocskai úton, ez is egy közeli családtag, a Jakab nővér anyósának a nevén fut. Nem álltak itt meg, néhány hónapja egy Etele úti ingatlan megvásárlása következett. Ezt a lakást tavaly decemberben már kizárólag Jakab testvérének a férjére íratták. A Jobbik vezető politikusai szerint egyértelműen azért, mert nem akarták, hogy a pártelnök neve szerepeljen a tulajdoni lapon, inkább egy családi strómant választottak.

2022plusz: Jakab „Parizer” Péter köztudottan a szegények istápolója, a melósok őrangyala. Maga is szűkölködik, állítólag. Valóban nehéz fenntartani magát havi nagyjából 6 millióból (nem ennyi a fizetése, csak az országnak kerül ennyibe a különböző képviselői juttatásokkal együtt), szomorú élete lehet. A melósokkal is csak akkor balhézik, ha találkozik velük. Emlékezetes, hogyan ordibált a munkagép vezetőjével, amikor fontos (neki fontos) filmfelvételét munkavégzéssel akarta megzavarni egy (szerinte) „fidesz-bérenc”.

Most pedig nem átallanak szemrehányást tenni neki holmi ingatlanmutyik miatt. Hiszen ő rendes gyerek, nem elad (mondjuk egy Városházát), hanem vásárol. És nem is magának, hol a tesójának, hol a sógorának, esetleg a tesó anyósának, most mit akadékoskodnak egyes irigy alakok? Hisz mindezt csupa családszeretetből teszi, hogy áldja meg az ég! És persze nem ő teszi, á, dehogy! A családtagok, saját megtakarított filléreikből, meg hitelből. Ja, hogy az ingatlanok furcsamód egymás mellett vannak? Mit tehetne Őjakabsága, ha egyszer a családtagoknak éppen az a környék tetszik?

Parizer Péter okos fiú, így majd nem kell majd az éves vagyonbevallásnál ezekkel az ingatlanokkal bajlódnia. Ellenben jóindulatúan figyelmeztetjük ezt a nagyszerű fickót:

Vigyázz, Petya, mi lesz, ha a nővérkéd elválik? Viszi a vagyont a sógor meg a mama!

Forrás: Origo

(Címkép forrás: YouTube)