Ki ne emlékezne a főpolgármester veretes mondatára, amely még májusban hagyta el a száját, miniszterelnök-jelöltségének bejelentésekor: „Én olyan országban szeretnék élni, ahol az embert hagyják dolgozni. Ahol a tanár taníthat, az újságíró kérdezhet…” – mondta akkor, és milyen jól hangzott! Kár, hogy egy gondolatmorzsa sem volt igaz belőle.

Nem ez az egyetlen terület persze, ahol Karácsony szavai és tettei diszkrepanciába kerültek egymással, de kétségtelenül az egyik leglátványosabb. Ha visszaemlékszünk, fenti kijelentése után három nappal máris ekképp fedte meg azt az újságírót, aki egy dunaújvárosi sajtótájékoztatón doktori végzettségéről kérdezte:

„Azt szeretném mondani önnek, hogy szégyellje magát! Itt egy nagyon fontos ügy miatt jöttünk… Szégyellje magát, ezt szeretném mondani.”

És a válaszon messze nem segített, hogy a háttérben Gyurcsány finom krákogással jelezte: most már elég.

A helyzet pedig azóta csak fokozódott. Október 8-án, a kormánypárti elhajlással aligha vádolható Kósa András méltatlankodott egy, a Népszaván közölt cikkében, hogy csupán biodíszletnek hívták meg arra a sajtótájékoztatónak csúfolt performance-ra, ahol Karácsony Márki-Zay kezébe adta a stafétát.

„Ha meghívnak minket egy úgynevezett sajtóeseményre, akkor nem kulisszának megyünk X politikus Nagy Bejelentéséhez, hanem azért, hogy kérdezzünk tőle. Azt, amit szeretnénk, a saját szempontjaink szerint… Egy „sajtónyilatkozat”, ahol az újságíró dolga csak annyi, hogy illedelmesen hallgasson, nem éppen demokratikus műfaj. Ha egy politikus csak bejelenteni szeret, tegye meg a közösségi oldalán – az sem éppen ideális, de legalább nem nézi le vele az újságírókat. Egy sajtóosztály lehetőleg akkor is válaszoljon a kérdésekre, ha azok érzékeny témát feszegetnek – nem egy ellenzéki pártot tudnék mondani, ahol ez sajnos nem teljesül maradéktalanul az utóbbi időben. És várnánk a Budapestinfókat is.”

Az elmúlt napokban újabb sarokkőhöz értünk, a Városháza-gate ügyéhez, amely lassan hömpölyögve, lépésről lépésre fejti fel a tervezett eladás körülményeit, reflektorfénybe helyezve a főszereplőket. Karácsony körül fogy a levegő, s úgy tűnik, mára saját táborán belül is többségbe kerültek azok, akiknek cipőjében Gergely személye aprócska, szúrós kis kaviccsá degradálódott. Hogy valóban megszáradt-e a tinta a kilövési engedélyen, hamarosan kiderül, az ügy részletei pedig számos portálon olvashatóak, de addig se menjünk el a városvezetés keddi, ismét sajtótájékoztatónak csúfolt performance-a mellett.

Nem is a tartalomról szeretnék beszélni – az két szóban összefoglalható: teljes tagadás –, hanem a formáról, de még inkább a mentalitásról, ami Karácsony és a mögéje felsorakoztatott Mókus őrs esetében közel sem felelt meg a demokratikus sajtótájékoztatók alapvető kritériumainak.

Először is, a hisztéria gyerek esetében sem szimpatikus, de felnőttnél, ha az férfi, ráadásul még politikus is, egészen visszatetsző. Aztán, a sajtó fenyegetésével és a kormánypárti újságírók nyílt megalázásával, minősítgetésével kapcsolatban: ma Magyarországon kétféle újságíró van, kormánypárti és ellenzéki. Egyik sem független. Lehet az egyiket szeretni, a másikat pedig nem, de egy választott politikusnak felül kell emelkednie a személyes szimpátiáján, és igenis válaszolnia kell még a számára kellemetlen kérdésekre is. Különösen annak fényében, amiről maga beszélt: „egy olyan országban szeretnék élni, ahol… az újságíró kérdezhet”. Ez pedig nem csak a baráti sajtóra értendő. Vagy igen? Esetleg rájuk sem mindig?

A főpolgármesternek érdemes volna megtekintenie bármely kormányinfót – ha már a Budapestinfókat beszüntette a demokrácia nagyobb dicsőségére –, ott hogyan is zajlik a tájékoztatás. Heti rendszerességgel, két-, két és fél órás időtartamban – nem pedig húsz percben – áll a kormányzat a sajtó rendelkezésére, és gyakran esik meg, hogy egy-egy ellenzéki újságíró miniinterjút készít, olykor bicskanyitogató stílusban, fütyülve saját kollégáira is. Ennek ellenére, láss csodát, sosem hallottuk még Gulyás Gergelyt hisztériázni vagy fenyegetőzni mindezért, pedig ő is kap kellemetlen, sőt, olykor bugyuta kérdéseket is.

Summa summarum, a sajtótájékoztató is egy műfaj, lehet jól csinálni, rosszul csinálni, vagy mímelni – amit Karácsonyék kedden előadtak, az utolsó kategóriába tartozik. Egy sajtótájékoztató lényege ugyanis, hogy informatív legyen, ez pedig minden volt, csak az nem.

És az Isten szerelmére: vagy viseljék a maszkot, vagy ne, de hogy minden kérdésnél húzogatják az arcukról, mintha hangszigetelt volna, nemcsak értelmetlen, de röhejes is.

Kiemelt kép: Facebook-videó